2010. december 30., csütörtök

Egy mesés afrikai birodalom nyelvi nyomai

A 'mesés kelet' kifejezést leginkább a Közel-Kelet középkori iszlám kultúrájára és városaira szokták alkalmazni, de Afrikának is megvan a maga 'mesés' történelme. Timbuktu az egyik ilyen hely, csodálatos agyagmecsetjeivel és könyvtáraiban őrzött 700 ezer kéziratával.



Timbuktu előbb a Mali, majd a Szongai birodalmak gazdag városaként egyszerre volt berber, arab és zsidó kereskedők karavánjainak kiindulópontja és célállomása, és az iszlám tudományok egyik fő központja a 13. és a 17. század között. Timbuktut úgy is hívták, hogy Afrika Athénja, aSzahara Mekkája és a Sivatag fekete gyöngye. Ahogy a tengeri kereskedelem átvette a karavánok szerepét, úgy Timbuktu hatalma is csökkent, „fénykora leáldozott”, de a ma ötvenezer lakosú városban még mindig állnak a csodálatos agyagmecsetek, és könyvtáraiban most is 700 ezer iszlámmal kapcsolatos kéziratot őriznek.
Agyagmecset a szintén szongailakta Djennában.
Agyagmecset a szintén szongailakta Djennában. (Forrás: wikimedia commons / felhasználó: Devriese)
Timbuktu ma Maliban található, lakói többségének a szongai nyelv az anyanyelve. Maliban egyébként a francia a hivatalos nyelv, az ország legnagyobb helyi nyelve pedig a mande nyelvcsaládhoz tartozó és a szongaival nem rokon bambara. A szongai a Szongai birodalom nyelvének a leszármazottja, és a nyelv több kölcsönösen csak nehezen érthető változatát ma összesen nagyjából hárommillióan beszélik a Niger folyó mentén.

A nílusi-szaharai nyelvrokonság

A szongai nyelvek nyelvészeti besorolása nem teljesen tisztázott. Általánosan a nílusi-szaharai nyelvek között tartják számon őket, de e nyelvcsalád belső rokonítása csak pár nagyon általános jellemzőn alapszik: ezek pedig önmagukban nem igazán alkalmasak a rokonsági fok meghatározására. Közülük az egyik legfontosabb a nyelvtani számok különleges rendszere: a főneveknél az egyes számot kell raggal jelezni, mert az alapszavak tárgyak, élőlények csoportjait jelölik, ami a szongai nyelvekre is jellemző. (Hasonló csoportos nyelvtani szám a walesi nyelvben is létezik:moch – disznók, de mochyn – disznó.) A szongai ugyanakkor földrajzilag élesen elkülönül a tőle jóval keletre fekvő többi nílusi-szaharai nyelvtől, mert így például a Kenya egyes részein beszélt maszáj nyelvnek az egyik távoli rokona.
A nílusi-szaharai nyelvek többsége tonális, ami a keleti szongai nyelvekre is igaz, mint a Nigerben beszélt zarma (djerma), de a timbuktui kojra csiini(városi nyelv) változatból már hiányzanak a tónusok. A szongai nyelvekre nagyban hatottak a szomszédos nyugat-afrikai mande nyelvek – mint például a mandinka (mandingo). Más kutatók azt is felvetették a szongai nyelvvel kapcsolatban, hogy az esetleg egy mande hatás alatt megváltozott berber-alapú kreol, de ezt eddig nem sikerült meggyőzően igazolni.
A szongai nyelvek.
A szongai nyelvek. (Forrás: wikimedia commons / felhasználó: Davius)

Az iszlám tudomány központja

A szongaik ősei már a 9. században letelepedhedtek a Niger mentén, de csak a 11. században alapították a fővárost, Gaót, ami Timbuktutól 300 kilométerre keletre fekszik. Timbuktu nevének etimológiája nem tisztázott. A várost tuaregek alapították, a 11. században vált kereskedővárossá, és 1324-ben csatolta a Mali birodalom, de 1469-től a Szongai birodalom része lett. Ez utóbbi két időszak volt Timbuktu fénykora, ami az 1591-es marokkói megszállásig tartott. A szongaiknak még három évszázadon át volt egy Dendi nevű királyságuk, de Timbuktut már sosem tudták visszaszerezni.
A fénykor: kézirat Timbuktuból.
A fénykor: kézirat Timbuktuból. (Forrás: wikimedia commons)
A Szongai birodalom alatt a nyelv lingua francaként működött, ekkor vehették át más kisebb helyi etnikumok is. A legnagyobb, mintegy 2 milliós szongai csoportot, a zarmákat például leginkább a közös átvett zarma szongai nyelv köti össze. Bár a Szongai birodalom már rég letűnt, nyelvi nyomai még mindig élénken élnek a Niger mentén.

2010. december 29., szerda

Átadásra kész a mecset Kehlben

Hároméves építkezés után lassan átadásra kész állapotba került a Rajna-parti városban az új török mecset. Kehl városa Baden-Württemberg tartományban található, épp a francia Strasbourggal átellenben. A mecsethez két egyenként harmincegy méter magas minaret tartozik.

Az Ayasofya (Haghia Sophia) magyar gyertyatartói

Az Isztambul Infó cikke


A Wikipédia így ír erről:
“Az imafülke mihrab két oldalán két hatalmas bronz gyertyatartó áll, amelyeket II. Szulejmán (a “Törvényhozó”, “Kánuni”) 1526-ban Buda első török megszállásakor több más, a Budai várban és a templomokban található értékekkel együtt Konstantinápolyba szállíttatott. Ezek a gyertyatartók több, mint 450 éve ugyanazon a helyen állnak, ahova II. Szulejmán annak idején állíttatta. A gyertyatartók oldalán török feliratok[19] hirdetik II. Szulejmán nagyságát.

A magyarországi reneszánszkutatás szempontjából értékes műtárgyakat Karácson Imre azonosította. A feltehetőleg olasz mesterek által, de magyarországi öntőműhelyben készített alkotásokról 2005-ben másolat készült, amelyet 2006. szeptember 2-án, Buda töröktől való visszafoglalásának 320. évfordulója alkalmából helyeztek el Budán, a Mátyás-templom oltárának két oldalán.”
Mi pedig megkerestük.
5274728937 1304ce2324 z AyaSofya magyar gyertatartói
A magyar gyertyatartó

2010. december 20., hétfő

Itt az idő, hogy újabb mecset épülhessen Milánóban

Az iráni Press TV felvételén az idegengyűlölő Északi Liga képviselője és Yahya Pallavicini is látható:

2010. december 18., szombat

Felavatták Európa legnagyobb mecsetét Rotterdamban

Blogunk már beszámolt arról, hogy a rotterdami Essalam mecset építése késedelmet szenvedett. Ma már kész a mű:


2010. december 15., szerda

Qutb Minar

Gyakorlatilag egy minaret, vagyis torony. A minaret nem feltétlenül kötődik mecsethez, bár az is igaz, hogy a Qutb Minar-komplexum területén messze nem csak a torony áll.













Maga a torony viszont némileg kuriózum, egyrészt annyiban, hogy az indiai iszlám egyik korai alkotása, másrészt pedig abban, hogy ez a világ legmagasabb szabadon álló (tehát pányvázás nélküli), téglából rakott minaretje.
Az tény, hogy a magassága 73 méter, ami ahhoz képest, hogy az 1190-es évek végén, az 1200-as évek elején építették, igencsak impozáns adat. A torony maga egyébként győzelmi emlékműnek készült, a mai Afganisztánból származó hódító Mohammed Ghori diadalát volt hivatott ünnepelni, amelyet a Rajput-ok felett aratott.
Más felfogás szerint tényleges minaretnek épült, vagyis abból a célból, hogy aa müezzin innen szólítsa imára a hívőket. Ennek a feltételezésnek némileg ellentmond szerintem, hogy mivel a 13.században még viszonylag kevéssé terjedtek el a világon a modern hangszórók, így a 60-70 méter magasból aligha lehetett volna jó hallani a müezzin hangját.
Mindenesetre az is tény, hogy ez nem csak egyszerű torony, hanem több szinten többb szűk erkély is található rajta, be-, illetve felmenni sajnos nem lehet.










A Qutb Minar az azonos nevű metróállomástól közelíthető meg, onnan már nem fekszik messze, de tűző napon a séta sem olyan kellemes. A metróállomás előtt persze szerencsére állt néhány tuktuk, az elöl álló sofőr nehezen ment bele az alkuba, végül a nem nagy távra úgy lett 30 Rs, hogy két másik ember is jött ugyanazzal a járgánnyal, mellettem. Nem bántam, mert így legalább olcsó volt a dolog.
A Qutb Minar komplexumba 250 Rs a belépőjegy, persze csak a külföldieknek. A SAARC-országok polgárainak olcsóbb, indiaiaknak meg kábé a 250 rúpia tizede a jegye. A „nagy helyeken”, vagyis a Delhiben levő világörökségi helyszíneken egységes díjszabás van, és a jegyek is ugyanolyanok. Vörös Erőd, Humayun-mauzóleum, Qutb Minar: mindenütt ugyanannyi a jegy.
Bent itt is sok iskolás csoport nyüzsgött, és talán a péntek okán is, már kisebb tömegk kavargott mindenütt.
A területen persze korántsem csak maga a torony áll, azért is emlegetem én is komplexumként: a korai indiai iszlám építészet remekei: mecsetek, síremlékek, jórészt már romosan. Ezek az épületek még a mogul dinasztiák előtti korból valók, a delhi szultanátus idejéből. Ezen a helyen egészen eredetileg huszon-valahány dzsainista templom állt, amelyeket a muzulmán építők leromboltak, és azok anyagát is felhasználták saját alkotásaik felépítéséhez.





















A Qubbat-ul-Islam mecset, amely szintén itt áll, egykor a Delhi Nagymecset néven is ismert volt, és ez volt a muzulmán hódítás után emelt első mecset a mai indiai fővárosban.
 










Az egyik sajátos kuriózum a Vasoszlop (Iron Pillar), ami egy szabadon álló, vasból készült oszlop, amelyet II. Chandragupta király emeltetett, a felirat szerint Vishnu tiszteletére. A legenda szerint aki képes az oszlopnak háttal állva, hátrakulcsolt kézzel átfogni azt, annak teljesülnek a kívánságai. Sajnos, ezt ma már nem lehet megpróbálni, mert az oszlop le van kerítve a látogatók elől, így csak megcsodálni lehet.













A komplexumhoz tartozik még több síremlék is: például a mamluk-dinasztia uralkodójának (Delhi szultánjának), a 13.században élt Iltutmish-nak, valamint egy Turkesztánból származó, 16.századi szent embernek, Zamin Imának a sírhelye is.













Egy félbemaradt nagy vállalkozás emléke az Alai Minar névre „hallgató” torzó, amelyet az 1300-as évek elején egy másik szultán kezdett el építtetni – azzal a szándékkal, hogy az akkor már álló Qutb Minar-hoz képest kétszer olyan magas legyen. Az első, 24 méter magas szintnél azonban abbamaradt az építkezés, leginkább az uralkodó halála miatt, ma pedig csak egy félig romos, körkörös téglafal emlékeztet a nagyratörő torony terveire.

2010. december 12., vasárnap

Mecset épülhet Reykjavíkban

A jelenlegi An-nur mecset bejárata
Tizenhárom éve működik a szigetországban az Izlandi Iszlám Szervezet, amely kilenc év óta szeretne mecsetet építeni. A fővárosi önkormányzat telket ígért nekik, de most arra kérik őket, hogy működjenek együtt a frissen gründolt Izlandi Iszlám Kulturális Központ nevű, szélsőségesnek mondott szervezettel.

Az imaház további sorsáról ITT olvashatnak angolul.

Az An-Nur mecset ismertetése angolul ITT érhető el.

2010. december 10., péntek

Molotov-koktélt dobtak egy berlini mecsetre


A Bombahír cikke
Támadás ért egy iszlám kulturális központot Berlin egy irániak által lakott negyedében. Idén ez már a hatodik ilyen jellegű támadás Németországban.
Egy mindeddig azonosítatlan férfi csütörtökön Molotov-koktélt hajított egy kulturális központként működő muszlim imahelyre. Az országban ez idén már a hatodik ilyen támadás, az országban a legnagyobb Sehitlik mecsetet eddig négyszer, az al-Nur mecsetet pedig egyszer támadták meg.
A Németországi Muszlim Központi Tanács elítélte a támadást és felszólította a rendőrséget és az ország politikusait, hogy védjék meg az összes muszlim imaházat az ilyen atrocitások ellen.
Az eddigi támadásokban senki nem sérült meg, és az imaházakban sem keletkezett komolyabb kár. Thomas Neuendorf rendőrségi szóvivő szerint az esetek nincsenek közvetlen összefüggésben, azokat valószínűleg nem ugyanaz az ember vagy társaság követte el, bár ez sem zárható ki teljesen. Elmondása szerint a támadások mögötti motiváció még nem egyértelmű.

Ezért nyomozócsoport alakult Berlinben iszlámellenes bűncselekmények földerítésére.

2010. december 9., csütörtök

A világ és a lelkem fővárosa

Tomó Margaréta vallomása

Isztambul: a Kék Mecseten és az Haghia Sophián túl


A Besiktas városrészről effajta kilátás nyílik Ázsiára (Fotó: Tómó Margaréta)A Besiktas városrészről effajta kilátás nyílik Ázsiára (Fotó: Tómó Margaréta)

Napóleon mondta: Ha a világ egyetlen ország volna, Isztambul lenne a fővárosa. Valami hasonlót éreztem én is, amikor beléptem az isztambuli novemberbe, megcsapott a langyos szél, és azonnal birtokába vett a zajos város. Este érkeztem, így nem láttam a repülőtérről a városon keresztülhaladó úton, hogy szinte nincs is olyan útvonal, ahonnan ne lehetne rálátni a tengerre. Azonnal beleszerettem, így amikor nagyon kedves török barátaim kiemelték, hogy elég egyszer látni Isztambult és az ember biztosan visszavágyik, én már az első este egyetértettem velük, és nem is kerestem magyarázatot arra, hogy mindez honnan ered, hogyan lehetséges, csak próbáltam élvezni, és egy icipici szegletét megismerni ennek a városnak.

A Bahcesehir Egyetem teraszáról
Az első szabad délutánt az Ortaköy nevű városrészben töltöttem, szinte a Boszporusz-híd tövében, ahol a tengerparton horgászók és az ékszereket, gyönyörű étkészleteket árusitók között számos kis étterem volt, amelyeknek pincérjei mindent bevetve próbáltak meggyőzni arról, hogy az a hely legmegfelelőbb a hagyományos török kebab vagy egy-két halétel elfogyasztásához.
A Boszporusz-híd
A vacsorát azonban aznap este egy hagyományos örmény étteremben költöttük el. Életem egyik legszebb élménye a meze és a rengeteg apróság, amit kihordtak elénk, a hideg Efes, amit szerencsémre ott a helyszínen is lehetett kapni. Nem minden étteremben lehet ugyanis alkoholt fogyasztani – rendben is van ez, még akkor is, ha egy nehéz nap után alig vártam, hogy elfogyaszthassak egy hűs sört, és az általam választott étteremben alkoholos italt nem szolgáltak fel. Tény, hogy az ott töltött öt nap alatt egyetlen részeg embert sem láttam Isztambul utcáin, és imádtam ezért a várost. A törökök, s ezek szerint az örmények is olyannyira vendégszeretőek, hogy az ott töltött néhány nap alatt volt olyan pillanat, amikor már én éreztem magam kellemetlenül nyitottságuk és természetességük miatt. Mindezen csak azért nem csodálkoztam, mármint saját távolságtartásomon, mert a vajdasági magyarra, vagy inkább az észak-bácskaira – utólag is elnézést kérek mindenkitől, akire ez nem vonatkozik – ez korántsem jellemző, sőt. Ezért éreztem ezt annyira idegennek az első pillanatokban. De mint minden jóhoz, és szerintem ez kifejezetten jó, ehhez is könnyen hozzászokik az ember. Csak remélni tudom, hogy abból a nyitottságból, kedvességből csak egy icipicit is haza tudtam hozni magammal.
Az Ortaköy mecset

Annak hála, hogy elsősorban nem turistaként, hanem újságíróként jutottam el Isztambulba, utam számos olyan helyre vezetett, amelyeket turistaként szinte biztosan nem néztem volna meg. Ilyen volt a Taksim tértől nem messze lévő roma negyed is, ahol cigány zenészek üldögélnek a „kocsmákban”, és teájukat iszogatva beszélgetnek, vagy éppen egyedül, saját csöndjükbe merülve hallgatnak, mások tévét néznek. Azt mondják, Törökországban sem könnyű cigánynak lenni, hogy elérhessenek valamit, tanulni kell, hogy tanulhassanak, vagy hogy gyermekeiket taníttathassák, ahhoz meg pénz kell, amit, ha nem zenész, illetve ha nem kiváló zenész az ember, nehéz megkeresni.
Minaret
A Taksim tértől egészen a Galata hídig vezető főutca több kilométer hosszú, rajta egy régi villamos közlekedik, az emberek pedig ügyet sem vetve rá sétálnak az utcán. Több ezren. Reggel, délben, este és éjszaka is. Mahmut, Isztambul egyik egyetemén tanító ismerősöm azt mondta, neki az volt a rémálma, hogy Isztambulban kell élnie, hiszen egy kis településen nőtt fel. Aztán amikor ide került, rájött arra, mennyire élvezhető az, hogy senki nem tudja, ki vagy. Egy porszem vagy a rengetegben, aminek rengeteg előnye van. Amikor pedig nyugalomra vágyik, elbújik Isztambul egy-egy rejtett zugában. Mert, mint mondja, rengeteg ilyen van. Az Aranyszarv-öböl partján és számos más helyen talál megnyugvást.
Itt is elfogyaszthatjuk mindennapi teánkat
Bár volt szerencsém hajóval az ázsiai részre átmenni, annak hangulatát, másságát nem sikerült megtapasztalnom, mert négy nap alatt képtelenség megismerni Isztambult, csak keresztül lehet rohanni a városon. Szerencsésnek azért tartom magam – amellett, hogy egyáltalán eljutottam ide –, mert a város három különböző félszigetén is jártam, a legkevesebb időt viszont a történelminek nevezett városrészben töltöttem. A Kék Mecsetet, az Hagia Sophiát, a nagy bazárt csak röviden látogattam meg, elsősorban azért, hogy jelezzem ezeknek a helyeknek, itt jártam, ne legyen számukra ismeretlen a léptem, ha leszek olyan szerencsés és következő alkalommal egy-egy napot tölthetek tanulmányozásukkal és megismerésükkel. A nagybazár lenyűgöző, ahhoz hangulat, idő és természetesen rengeteg pénz kell. Ami viszont azóta is fel-felbukkan előttem, az a Kék Mecset látványa, óriási méretei, az ég felé hátborzongatóan felmutató hat minaretje.
Isztambuli részlet

Isztambul számomra egy csodálatos világ, leszámítva a közlekedést és a tömeget, amely elől futva menekülne az ember, hiszen siet. Isztambulban azonban még ez sem őrjített meg. Felbukkant egy-egy mecset útközben, senki sem volt ideges, így én sem akartam az lenni. És ment.
Amikor azt hittem, hogy egy picit is érzem Isztambul lüktetését, és halványan értem, milyen lehet itt az élet, akkor utunk egy olyan városrészbe vezetett, amely csakis abban erősített meg, hogy ide még vissza kell térnem. A fa házak, kis ablakaikkal, amelyeknek nagy részét nem takarta függöny, egy olyan Isztambult tártak elém, amelyet feltétlenül meg akarok ismerni, de sajnos ezúttal nem futotta időmből.
Utcarészlet teázókkal, éttermekkel
Isztambul egy olyan város, amelyben valamilyen titokzatos módon, csodálatosan illeszkedik egymáshoz a múlt és a jelen, megfejthetetlenül izgalmas a több ezer éves épületek és a jövő zsúfolt, ám leegyszerűsített világának egyvelege. Isztambul egy olyan város, amelybe bele lehet szeretni, egy olyan város, amelyet látni kell. Olyan város, amely az egész világ fővárosa lehetne.
Isztambulnak jelenleg csaknem tizenöt millió lakosa van, vagyis kétszer annyi mint egész Szerbiának. Ezerötszáz négyzetkilométeren terül el, Szerbia pedig 88 ezer négyzetkilométeren. Török lírával fizethetünk. Egy líra fél euró, amelyért legfeljebb egy palack vizet tudunk venni. Sokan beszélnek magyarul, még többen szeretik a szerbeket. Vagyis bármit mondunk is, örömmel látnak bennünket.
Több ezer ember az utcákon

Egy-egy utcában csak hangszereket, máshol csak szőnyegeket lehet venni

A Galata torony

A Yeni mecset

A Nagy bazár

A Kék Mecset

Az Hagia Sophia

A klasszikus isztambuli házak

Az Hagia Sophia környéke

Készül a kenyér


Az Agha Khan díj nyertesei


Tizenegyedik alkalommal osztották ki a legjelentősebb iszlám építészeti elismerést, az Aga Khan-díjakat. Az 500 000 dollár összdíjazású verseny öt nyertesét 401 projektből választották ki. Az Aga Khan Építészeti díjat 1977-ben alapította IV. Aga Khan iszlám vallási vezető. A díj célja, hogy felhívja a figyelmet az iszlám építészet kiválóságaira, különös tekintettel azokra a projektekre, amik jelentős társadalmi szerepet töltenek be az adott területen.
Az öt kategória, amiben díjakat osztanak: épületdesign, lakóépületek, közösségi épületek, helyreállítás és tájépítészet. Idén lakóépület nem, de két középület is díjat kapott, és az öt elismerés mellett mellett az úgynevezett Elnöki díjat is kiosztották, ami egyfajta életműdíj az iszlám kultúra elkötelezett hívei számára. Ezt a kitüntetést idén Oleg Grabar francia történész kapta.Az Aga Khan-díjra összesen 401, javarészt muszlim többség által lakott területen felépült projektet neveztek. Ezt a listát szűkítették le májusban 19-re, és ebből végül ötöt díjaztak. A kilenc főből álló független zsűri (melynek tagja többek között Anish Kapoor brit szobrász és Jean Nouvel francai építész) a döntés meghozatalánál a beruházás identitását, valamint a társadalmi és szociológia hatását vizsgálta.
Hídiskola (Xiashi, Kína; tervek: Li Xiaodong)
 - © Aga Khan Award for Architecture / Li Xiaodong Atelier
Kiemelkedő középületnek járó elismerésben részesült a Xiashi nevű kínai faluban felépített Hídiskola, amiről korábban már mi is írtunk. Az iskola a települést kettészelő patak fölé épült, és mindössze 100 000 dollárba került. A modern, minimalista ház kilóg a hely tradicionális épületeinek sorából, ennek ellenére (vagy pont ezért) hamar a falu spirituális és kulturális központjává vált. Az épület szó szerint összeköti falu két felét, és nemcsak oktatási intézményként működik, hanem igazi közösségalkotó szerepet is betölt. 
Ipekyol Textilgyár (Edirne, Törökország; tervek: EAA - Emre Arolat Architects)
iszlám, építészet, díjátadás, díj, aga khan award - © Aga Khan Award for Architecture / Cemal Emden
Az EAA által jegyzett Ipekyol Textilgyár klasszikus példa arra, hogy a megrendelő igényeit figyelembe véve is születhet funkcionális, mégis egyedülálló komplexum. Az épületdesign-díj nyertese a különlegesen kialakított térnek köszönhetően nemcsak termelési szempontból hatékony, hanem a dolgozók egészségére és a kellemes munkakörnyezetére is külön hangsúlyt fektet. Az u-alakú épületben egyedi és kiváló minőségű textilek készülnek; érdekessége, hogy nincsenek elkülönítve az adminisztrációval foglalkozó irodák, hanem azok integráltan, a gyártósorokkal egy térben vannak kialakítva. Az üveghomlokzatnak köszönhetően a dolgozók elég természetes fényt kapnak a munkákhoz, ezáltal az épület energiafogyasztása jelentősen lecsökkent. A 20 000 négyzetméteres gyár javarészt helyi építőanyagokból, a fenntarthatóság jegyében épült. A gyár körül rendezett parkot alakítottak ki, amik munka után vagy a szünetben közösségi térként is funkcionál.
Madinat al-Zahra Múzeum (Córdoba, Spanyolország; tervek: Nieto Sobejano Arquitectos, Fuensanta Nieto & Enrique Sobejano)
iszlám, építészet, díjátadás, díj, aga khan award - © Aga Khan Award for Architecture / Melissa Walsh, Maximillian Jacobson-Gonzalez
A 10. századi Madinat al-Zahra (vagy más néven Medina Azahara) az egyik legjelentősebb középkori iszlám régészeti terület a világon, a feltárása ma is folyik. A Córdobától öt kilométerre fekvő, javarészt eltemetett város különlegessége, hogy pontos terv alapján építették 940-től 965-ig. A város nagy része nem sokkal később egy tűzvészben elpusztult, és ami megmaradt, széthordták az újonnan letelepedő lakosok. A 15. századtól a nevét sem használták, hanem Córdoba la Viejának, azaz Régi Córdobának hívták.
A romokat 1911-ben fedezték fel, ám a hatalmas területnek ezidáig 10%-át sikerült csak feltárni, mert az ásításon dolgozó régészeknek nemcsak az erózióval, hanem a területen illegálisan felépített házakkal is számolniuk kell. Pedig a város romjai nagyon fontosak az európai iszlám örökség szempontjából, többek között ezért kapott díjat az ide felépült új komplexum. Az épület több funkciót is ellát: a múzeum-részleg bemutatja az eddig feltárt kincseket, a másik két tömb pedig az ásatásokon dolgozó régészek oktató- és kutatóközpontjaként működik.
iszlám, építészet, díjátadás, díj, aga khan award - © Aga Khan Award for Architecture / Melissa Walsh, Maximillian Jacobson-Gonzalez
A kifinomult, organikus design a Nieto Sobejano építészeti iroda munkáját dicséri. Az épület szinte beleolvad a környezetébe, a tetőszerkezet különböző méretű téglalapjai pedig tökéletes összhangban vannak a környező termőföldek parcelláival. Az épület három nagy tömbje a föld alatt is folytatódik, míg a három udvari rész három különböző funkciót lát el. Az egyik kiszolgáló- és közösségi térként, a másik kutatóközpontként, a harmadik külső kiállítótérként működik.
A zsűri az értékeléskor kiemelte a tudatos anyaghasználatot is, hiszen míg a külső falak nyers betonból vannak, a belső tereket egy helyi fával, irokóval borították; az udvaron található mészkőutak pedig még jobban aláhúzzák a régészeti terület időszakos jellegét.
A tuniszi Hipercenter rehabilitációja (Tunisz, Tunézia; tervek: Association de Sauvegarde de la Médina de Tunis (ASM)
iszlám, építészet, díjátadás, díj, aga khan award - © Aga Khan Award for Architecture / Salah Jabeur
A 19. század végén és a 20. század elején épült tuniszi új városrésznek általában sokkal kevesebb figyelmet szentelünk, mint a középkori városrésznek, a medinának. Pedig a 20. század fordulóján épült negyed nemcsak építészeti, hanem kulturális szempontból is fontos, különösen Európa és Afrika kapcsolatát vizsgálva. Tunisz új városrésze, az úgynevezett Ville Nouvelle a francia fennhatóság alatt épült, és sokkal szervezettebb, tudatosabb városrész, mint a medina. A tuniszi rehabilitációs program keretén belül az Association de Sauvegarde de la Médina de Tunis (ASM) vezette a negyed felújítási munkálatait, amik 1997-ben kezdődtek, és több mint tíz évig tartottak. Az Avenue Bourguiba és az Avenue de France közti területet teljes egészében rehabilitálták, felújították a tereket, sőt, ahol lehetett, az autókat is kitiltották. Emellett helyreállították a terület jelentős műemléképületeit, úgy, mint a Tuniszi Népszínházat, a központi piacot, az egykori bíróság épületét és a Mozipalotát, ami a felújítás után újra nyitva áll a film szerelmesei előtt. Az ASM nemcsak a középületek, hanem a magántulajdonban lévő házak felújításaiban is aktívan részt vett, hiszen a cél az egész terület értékeinek megőrzése, és minőségi rehabilitálása volt.
Wadi Hanifa Lápvidék (Rijád, Szaúd-Arábia; tervek: Moriyama & Teshima Planners Limited & Buro Happold)
iszlám, építészet, díjátadás, díj, aga khan award - © Aga Khan Award for Architecture / Arriyadh Development Authority
Az Arab-félszigeten, Szaúd-Arábiában, Rijád mellett húzódik az ország leghosszabb és legfontosabb völgye, a Wadi Hanifa, vagy más néven a Hanifa-völgy. Az egyedülállóan szép földrajzi fekvésű terület a térség vízellátásában és szennyvízelvezetésében is fontos szerepet játszik, épp ezért a terület mértéktelen és agresszív kiaknázása lassan-lassan tarthatatlanná vált. A völgy végleges pusztulását megelőzendő az egész területet átalakították, és nemcsak a környezeti tényezőket, hanem az itt lakó emberek igényeit is szem előtt tartották. A komplett fejlesztési stratégia nemcsak a szennyvízelvezetés környezetbarát reformját, hanem más fejlesztéseket is tartalmazott. Az elsődleges cél az ökológiai egyensúly megóvása volt, de a nagyszabású tervben szerepelt a környék levegőjének tisztítása, illetve egy pihenőövezet kialakítása is. Az új park és piknik-övezet már elkészült, ehhez autó- és gyalogos út épült, és a terület már most a lakosság kedvenc pihenőhelyévé vált. A 160 millió dolláros beruházás munkálatai 2001-ben kezdődtek, és még mindig nem értek véget.