2013. május 4., szombat

Iszlám központ és mecset nyílt Rijekában



MTI

Horvátországból és külföldről érkezett húszezer muzulmán vett részt szombaton Rijekában a helyi iszlám központ és mecset felavatásán.

A túlnyomórészt katolikus Horvátország népességén belül az iszlám követőinek aránya mindössze 1,5 százalék.  A 60 ezer muzulmán közül tízezren az adriai kikötővárosban és környékén élnek.

"A multikulturalizmus és a sokszínűség a részét képezi azoknak az értékeknek, amelyeken az Európai Unió alapul" - jelentette ki az avatóünnepségen részt vevő EU-küldöttség vezetője, Paul Vandoren, emlékeztetve arra is, hogy Horvátország július elsején csatlakozik az unióhoz.

Az iszlám központ, amelynek építése 2009 októberében kezdődött, a területén található mecseten és 23 méter magas minareten kívül magába foglal egy óvodát, általános iskolát, könyvtárat és klinikát is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése