2010. október 28., csütörtök

Minaret az északi sarkkörön túl

Minaret épült a kanadai Inuvik mecsete mellé. Az amerikai földrészen ez az első a sarkkörön túl. Inuvikban eddig egy lakókocsiban imádkoztak a muszlimok. Most Winnipegből tréleren és hajón utazott egészen odáig egy előregyártott mecset, amihez helyi mesterek építettek tíz méter magas tornyot.

2010. október 26., kedd

Törökországban mecsetet rombolnak le egy örmény templom miatt

A Törökország keleti részén fekvő Van tartomány Yukari Bakracli (magyarul: Felsőbográcsos) falu egyike volt annak azon örmény többségű községeknek, melynek lakosságát a törökök Szíriába telepítették az örmény felkelés után az I. világháború során.

A Szent János templom archív felvételen
Yukari Bakracliban állt a 11. századi Varak Vank kolostor, ahol a legenda szerint Jézus állítólagos keresztjének egy darabját őrizték. Ennek a kolostorkomplexumnak máig álló, ám romos része a Szent János templomból maradt fenn.

A templom romja, ami közelében épült volna meg a mecset
Yukari Bakracli imámja, Mehmet Coban még az állami vallásügyi hatóságot, a Diyanetet is megkérdezte, hogy épülő mecsetének alapjait lerombolhatja-e, hogy feltárják és újra felépítsék a régi örmény templomot. A mecsetnek 2012-ben kéne kapuit megnyitnia. Ez azt is jelenti, hogy ma Törökországban előfordulhat az, hogy elsőbbséget élvez egy örmény templom egy olyan faluban, ahol már nem lakik keresztény, s nem épül mecset ott, ahol mindenki muszlim.

Mecset és templom együtt válna világörökséggé

A bulgáriai Plovdivban található Dzsumája (Pénteki) mecset és a Szent István ortodox templomot együtt jelölik az ENSZ UNESCO Világörökség Listájára. A tervet mind a bolgár, mind a török miniszterelnök támogatja.

Az oszmán korban Filibe néven ismert közép-bulgáriai nagyváros leghíresebb mecsetjét Ulu dzsámi néven építették II. Murád szultán idején a 14. század második felében. Úgy tartják, hogy az építtető Sihábeddin pasa, Rumélia beglerbége volt.1785-ben és 1818-ban újították fel.

Négy vaskos oszlopa a belső tér kilenc masszív  boltozatát tartja. A mecset északnyugati sarkában álló 23 méter magas minareten érdekes cikk-cakk minta fut végig. Az imaház belső festése Naksi Musztafa Zelebi 19. századi mester munkáját dicséri.

2010. október 24., vasárnap

Mikor és mit énekel a müezzin?

Müezzin a Brunei szultanátus egyik mecsetetének tornyában
A müezzin az iszlám híveit naponta ötször hívja imára. Fontos, hogy erős és szép énekhangja legyen. Régen, mikor még nem voltak hangszórók, akkor 300 méterre kellett, hogy hangjuk elszálljon. Ma az elektromos eszközök segítségével 2 km távolságra hallik. Van, ahol magnóról játszanak le egy előre rögzített felvételt. A vallási előírások szerint ezt követően előszóban is elő kell adni az "éneket".


A napi öt ima pirkadatkor, délben, délután, naplementekor és az esti sötétség beálltakor aktuális.

Az imárahívás csak arab nyelven történhet. A Török Köztársaság kezdeti korszakában ezt megtiltva a hívőknek, kötelezővé tették a török nyelvű adzánt, azaz imárahívást, ami ellentétes az iszlám azon előírásával, hogy az nem szólalhat meg nemzeti nyelven, csakis arabul. Mindazonáltal közreadjuk a "müezzin énekének" magyar fordítását:

Allah a leghatalmasabb!
Allah a leghatalmasabb!
Allah a leghatalmasabb!
Allah a leghatalmasabb!
Tanúsítom, hogy nincsen más istenség, csakis Allah.
Tanúsítom, hogy nincsen más istenség, csakis Allah.
Tanúsítom, hogy Mohamed Allah küldötte.
Tanúsítom, hogy Mohamed Allah küldötte.
Gyertek imádkozni!
Gyertek imádkozni!
Gyertek, hogy boldogok legyetek!
Gyertek, hogy boldogok legyetek!
Allah a leghatalmasabb!
Allah a leghatalmasabb!
Nincsen más istenség, csakis Allah.

Az imárahívást követően a hívők magukban fohászkodnak. Az adzán felhangzása után néhány perccel kezdődik az ima, amit az imáraállítás, az ikáma nyit meg. Ennek szövege nagyban hasonlít a fent leírtakhoz, ám azt gyorsabban, és nem énekhangon mondja el a müezzin.

Az Oszmán Birodalomban az adzánnak komoly kultúrája alakult ki. A napi öt imára különböző makámokban, azaz dallamvilágban "komponálták meg a muzsikáját". Isztambulban pedig az egymáshoz közel fekvő, nagyobb mecsetekben kidolgoztak egy rendszert arra, hogy ne egyszerre, hanem kvázi kánonban csendülhessen fel a müezzin éneke. Ezt a több százéves hagyományt máig megfigyelhetjük a város ázsiai oldalán az üsküdari kikötő terén, ahol a Mihrimah szultán és a Yeni Valide dzsámik müezzinjei  mindig megvárják, amíg a másik befejez egy-egy sort.
Isztambul - Sirályetetés
A Yeni Valide dzsámi az esti imárahívás idején

A delhi nagy mecset: Jama Masjid

Dzsama Maszdzsid
A mogul építészet számos remekművet alkotott Indiában. Ezek közül az egyik, a hírekben is sokszor szereplő Jama Masjid (ejtsd Dzsama Maszdzsid). Hivatalos perzsa neve: Masjid-i Jahan Numan, ami magyarra fordítva a Világ Visszatükröződésének mecsete értelmet nyer. Shah Jahan, az ötödik mogul uralkodó, a Tadzs Mahal megálmodója 1656-ban építette. 1857-ig egy medresze is tartozott hozzá, amit a brit gyarmatosítók leromboltak. Esténként csirke- és madárbazárrá alakul át az imaház környéke.

2010. október 13., szerda

Egy isztambuli dzsámi: a Kék mcset

Az isztambuli Kék mecset
Miről nevezték el az isztambuli Kék mecsetet?

Kék mecset néven több iszlám imaház is ismeretes a világban. Az iráni Tebrizben áll a legrégebbi, de találunk kék mecsetet az afganisztáni Herátban és Mazar-i-Sarifban is, akárcsak Jerevánban, Kairóban vagy Ammanban. Ám a leghíresebb mind közül az isztambuli...
Belső tere kékes tónusú
A Kék mecsetet hivatalosan Ahmed szultán dzsámijának (törökül: Sultan Ahmet Cami) nevezik. Sőt, a környező városrész is, török szokás szerint, a Sultanahmet névre hallgat. Ez a név az építtető uralkodó után ragadt a mecsetre. Akkor miért ismeri mindenki Kék mecset néven? Azért, mert belső terének fő tónusa a kék.

A Kék mecset a Haghia Sophia mecsetével alkot egy párost, annak az ellenképe, sokkal szebb és kifinomultabb társa. A szufizmus elvei alapján épült. Négy nagy oszlopa például a négy fő angyalt testesíti meg.

A legenda szerint mikor megépült hat minaretje, akkor a mekkaiak féltékenyek lettek, hiszen ott is hat minaret állt abban az időben, s követelték a szultántól, hogy bontsa le az egyiket az isztambuli tornyok közül. A szultán nem volt hajlandó megbontani a mennyei egységet, ezért inkább csináltatott egy karcsú minaretet Mekkában, ami oszmán-török stílusával az ötvenes évekig kirívott a Szent Mecset tornyai közül. Ma is Mekkában négy pár minaret van és egy magányos. Ez a magányos a török minaret utódja.

2010. október 11., hétfő

Tovább késik Hollandia legnagyobb mecsetének építése



Nem adta beleegyezését az illetékes hatóságok a munkálatok megkezdéséhez, így 17 évvel az első szándéknyilvánítás után tovább csúszik Hollandia legnagyobb mecsetének építése Amszterdamban. Az önkormányzat arra hivatkozik: a tervek hiányosak, az építtető Ayasofya Moskee egyesület szerint azonban csak akadályozni akarják a beruházást.
Az amszterdami Westermoskee, azaz Nyugati mecset és a környező beépítés makettje - Kép © westermoskee.org
A 10 ezer négyzetméteres terület Amszterdam délnyugati részén, egy kanális mellett fekszik, és 1993-ban vásárolta meg a Milli Görüş, egy Nyugat-Európa-szerte 300 ezer tagot számláló vallásos szervezet. A fejlesztési terveken 2000-re készítette el a tradicionális stílusban dolgozó francia Breitman-Breitman építésziroda. A meglévő épületek bontását követően a területen teljesen új térfalat alakítanának ki 116 lakással, 2500 négyzetméternyi kereskedelmi térrel, 238 férőhelyes mélygarázzsal, és a tér fókuszában egy ezer négyzetméteres mecsettel és minarettel. A lakások felépítésére és értékesítésére Amszerdam egyik legkomolyabb ingatlanpiaci szereplőjént, a Het Oosten-t sikerült megnyerni, amely vállalta, hogy 1,8 millió euróért a mecsetet is felépíti.
A Westermoskee látványterve a Breitman-Breitman tervezőiroda munkája - Kép © Breitman-Breitman
Az Aja Szófiáról időközben Nyugati Mecsetre átkeresztelt, az isztambuli névrokon alapján hagyományos bizánci stílusban tervezett imaházat azonban egyelőre elkezdeni sem sikerült. Bár 2006 májusában aláírták a beruházási szerződést, és Piet Hein Donner igazságügyminiszter még ugyanebben az évben fényes külsőségek között lerakta az alapkövet, az illetékes kerületi önkormányzat máig nem adta ki az építkezéshez szükséges engedélyeket – így sokak szerint még az alapkő-letételi ünnepség is illegálisnak számított.
Az önkormányzat momentán arra hivatkozik, hogy nem látja biztosítottnak a környéken lakók és a járókelők biztonságát az építkezés alatt. A Milli Görüş tiltakozó akciókat is hirdetett a hatóság ellen, a pár tucat fő részvételével lezajlott rendezvények azonban visszhang nélkül maradtak. A Het Oosten kihátrálni látszik a beruházásból – a vég vezetője egy televíziósműsorban legalábbis erre engedett következtetni. Könnyen lehetséges, hogy Hollandia legnagyobb mecsete még évekig csak álom marad.