2014. június 28., szombat

Áldozatul esett a kínai bazár felszámolásának: bezárt a "piaci mecset"

A Kőbányai úti kínai piac felszámolása részeként bezárt a 28-as villamos megállójában, a kis fehér épület első emeletén üzemelő Tauhíd mecset, amit a pesti muszlimok csak "piaci mecsetként" emlegettek. A ház bejárata elé pléhlemezekből ácsoltak falat. Miután az út túloldalán, a Ganz telepen lévő két másik mecset tele szokott lenni péntekenként, Józsefvárosban mecsethiány lép fel, amit az iszlám szervezeteknek orvosolniuk kell.

2014. június 26., csütörtök

Sagrada Arena?

A valamikori arénából, azaz a bikaviadalok helyszínéből lehet Barcelonában Európa legnagyobb mecsete? Csak néhány sarokra lesz a legújabb megamecset a több, mint száz éve épülő Szent Család Templomtól, a híres-neves Sagrada Famíliától? Valóban a katari emír pénzeli a projektet? Megannyi kérdés jelent meg a napokban a nemzetközi sajtóban. Mindenesetre az épület már most mecsetre hasonlít, sőt, sokan eddig is azt hitték, hogy az is. Ugyanakkor nem lenne egyedülálló ez az átalakítás. Brüsszel nagymecsete is eredetileg egy keleties kiállítási pavilon volt, amit a belga király adományozott a város muszlim közösségének.

A tervek szerint egy 300 méter magas gigantikus minarettel fogják megtoldani az arénát, ahol mintegy 40 ezer hívő tud majd egyszerre imádkozni. Ehhez persze az kell, hogy a 2011. szeptemberében bezárt intézményért ath-Thani emír lecsengesse a 2,2 milliárd eurós vételárat...

2014. június 21., szombat

Vasárnap nyílik Felső-Ausztria első kupolás mecsete

Vasárnap, 2014. június 22-én 11 órakor adják át a muszlim hívőknek a felső-ausztriai székváros, Linz első igazi iszlám imaházát. A városban mintegy 14.000 muszlim él, zömük Bosznia-Hercegovinából érkezett a sógorokhoz, ezt a mecsetet is az ő közösségük építette másfél millió euróból az újevangéliumiak spenótzöld templomával szemben.

Három évvel ezelőtt még arról cikkeztünk, hogy a város segíti a mecsetépítést.

2014. június 19., csütörtök

Árulják Budapest egyik legrégebbi mecsetét

FRISSÍTÉS!
A lent leírtak alapján azt gondolhatnánk, hogy a "Dár" már nem működik, azonban 2014. június 25-én este azt tapasztaltuk, hogy a mecset a megszokott módon tart nyitva, sőt a ramadáni böjtre készülődő imádkozók számosak voltak, illetve már az ünnepi előimádkozó vezette és tanította a muszlimokat.

Az újbudai Bartók Béla úton található Dar al-Szalam Mecsetet árulja azt eddig működtető alapítvány. További részleteket ITT olvashatnak. A helyiség közel két évtizedig szolgálta a fővárosi muszlimokat. Az ország közvéleménye akkor ismerte meg a nevét, amikor 2004-ben terrorelhárítók rohanták le azzal vádolva a mecset imámját, hogy támadást tervezett a zsidó állam Budapesten tartózkodó elnöke ellen. 2012-ben az új törvényi előírások miatt megszűnt a szintén itt székelő Iszlám Egyház. Ezt követően az imaház látogatottsága folyamatosan csökkent. Most pedig lakásként kínálják eladásra.

2012-ben egy másik ismert újbudai mecset szűnt meg. Arról ITT olvashat.

2014. június 7., szombat

Palau

Muszlim népesség: 500 fő (az ország lakosságának: 2,5%-a)

Főváros: Ngerulmud

Koror (Oreor) sziget
Mecset, Koror

Bermuda

Muszlim népesség: 1.000 fő (az ország lakosságának 0,8%-a)

Főváros: Hamilton
Muhammad Mecset, Hamilton

Antigua és Barbuda

Muszlim népesség: 200 fő (az ország lakosságának 0,3%-a)

Főváros: St. John's
Mecset, Saint John's