2010. november 1., hétfő

Iszlám központot álmodott meg a Magyar Iszlám Közösség

Mégsem ez marad az egyetlen "mecsetünk"?
A Magyar Iszlám Közösség közleménye:


Assalamu aleykum,
Kedves Testvéreim az Iszlámban,

Allahtól megkaptuk a lehetőséget - hála legyen érte Neki-, hogy megvalósításnak induljon el Budapesten egy iszlám kulturális központ. A jó politikai kapcsolataink miatt elérhető közelségbe kerülhetett a tervünk. A megfelelő politikai támogatásaink megvannak, a hely is megvan, 2855 nm-es alapterület, melyen található udvar, sportlehetőségek, étterem, s sok más. Az épület egyelőre 3 szintes: alagsor, földszint és emelet.
Erre a területre szeretnénk iszlám óvodát, könyvtárat, kiállítási lehetőséget, nagy mecsetrészt, éttermet, irodákat, szociális intézményeket szegények részére, konferenciatermet, s szálláslehetőségeket is átutazóknak.
Ezt a leendő központot minden magyarországi muszlim számára szervezzük! Ezért kérjük majd erkölcsi és majd az anyagi támogatásotokat.

Erről szeretnénk megbeszélést folytatni minden érdeklődő testvérünkkel 2010. november 5.-én délután 15,00-kor a Magyar Iszlám Közösség mecsetjében.
Allah nevében mindenkit szeretettel várunk, hogy közmegegyezésre juthassunk! 


Magyar Iszlám Közösség vezetősége

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése