2011. február 2., szerda

Bokrétaünnep a kölni mecset építkezésén

MTI

Az ünnepséget az építtető, a török-iszlám egyesületek ernyőszervezete (DITIB) rendezte, s azon megjelent és rövid köszöntőt mondott a Rajna menti nagyváros főpolgármestere is. Mint Ayse Aydin, a DITIB szóvivője szerdán a WDR televíziónak elmondta, az Innere Kanalstrassén emelkedő nagymecset és a kulturális központ építése mintegy 25 millió euróba kerül. A szervezet elsősorban a hívők adományaira számít, másodsorban saját eszközeit fogja igénybe venni, és csak harmadik forrásként jönne szóba bankhitel fölvétele. Az adományokat fogadó bankszámlán eddig, másfél év alatt 8,3 millió euró gyűlt össze. A WDR megszólaltatta az iszlám imaházat tervező német mérnököt is. Paul Böhm, akinek már az apja és a nagyapja is templomok tervezésével és építésével foglakozott, életében először vállalkozott nem keresztény templom tervezésére. Mint elmondta, "keresztények és muzulmánok elvárásai nem állnak nagyon messze egymástól". Az építtető DITIB-bel jó a viszony, s ha akadtak is menet közben nézetkülönbségek, minden esetben sikerült olyan megoldást találni, amely mindkét fél számára kielégítő volt - fogalmazott Böhm. A kölni nagymecset várhatóan 2011 végére készül el, benne egyszerre 1200 hívő foglalhat majd helyet. Az imaház alatt épülő mélygarázsban 150 gépkocsi számára lesz hely.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése