2013. január 17., csütörtök

75 évig laktak benne, most újra dzsámi lesz

75 éve, 1938-ban, azaz a modern Török Köztársaságot létrehozó Mustafa Kemal Atatürk halála évében alakították át a bursai Osmangazi kerület Zafranlik nevezetű dzsámiját egyszerű lakóházzá. Abban az időben, tehát a Köztársasági Néppárt (CHP) kormányzása alatt -sajnos- sok mecsetből lett lakóház, raktár vagy éppen istálló. Jobb esetben múzeum, ahogy az az isztambuli Haghia Sophiával (törökösen: Ayasofya camii) esett meg. Ez utóbbiban a napokban újra bevezették, hogy délben és délután is felcsendül a müezzin imára hívó éneke. Sőt mi több, a csodás hang versenyre is kell a szomszédos Kék mecsetből érkező ezánnal.

A mecset 1460-ban épült, hét évvel azután, hogy Hódító Mohamed szultán elfoglalta a későbbi fővárost, s mecsetté tette a már említett Haghia Sophiát.

Sahabettin Harput bursai kormányzó a mecset előtt tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az ingatlant visszaállamosították, s pár napon belül végeznek az imaszőnyegek lefektetésével, s az ottomán stílusú műemlék imaház újfent megnyílik a hívők és a műértők előtt.

Eközben Bursa egy másik kerületében hét hónapos munka eredményeképpen elkészült, s a pénteki imával átadásra is került a szintén Hódító Mohamed-korabeli Seyh Pasa Dibekli dzsámi:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése