2013. április 8., hétfő

Újabb kísérlet az újbudai mecsetépítésre



FRISSÍTÉS!
Koós Miklóstól, a fenti terv készítőjétől megtudtuk, hogy a hír sajnos nem igaz. A beruházó alapítvány nem tudott megegyezni az önkormányzattal, és mivel módosították a terület beépítési kategóriáját, amiből következően mecsetet már nem lehet oda építeni, az alapítvány valószínűleg perelni fog.

Az Ittlakunk.hu cikke
Három-négy éve nagy port vert fel, hogy a magyarországi Iszlám Egyház mecsetet szeretett volna építeni a Budaörsi út 38-as címen lévő telekre. Akkor első körben a kerületi tervtanács elfogadta az ötletet, később pedig visszavonták, lakossági tiltakozásra hivatkozva.
Most az (egykori -szerk.) egyház vezetője, Saleh Tayseer - a HVG-nek adott szűkszavú nyilatkozata alapján - újra belevágott az engedélyezési procedúrába. Annak idején már a látványtervek is elkészültek, a tervezést Koós Miklós építész vállalta el.
Az egyébként kerületen belüli, Bartók Béla úti imaházzal rendelkező hazai muzulmánok elsődleges célja, hogy a korábbi helyszínen sikerüljön felépíteni mecsetüket, de ha ez nem lehetséges, keresnek új területet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése