2013. június 2., vasárnap

Megnyílt a Magyar Iszlám Közösség győri mecsete

Nyolc különböző nemzet fiai és egy bécsi vendég jelenlétében nyílt meg a Magyar Iszlám Közösség mecsete a kisalföldi megyeszékhelyen, ahol mintegy 150 muszlim élt úgy, hogy nem tudott közösen imádkozni. A mecset iránt már évekkel ezelőtt is mutatkozott igény.

A vasútállomás közelében, a Hunyadi utca 6. szám alatt található imaház egyelőre csak a pénteki imára nyit ki, de remélhetőleg szolgáltatásai a közeli jövőben bővülnek.

4 megjegyzés:

  1. Salam aleykum. Allahnak legyen hála, eddigi életem során ez már a második mecset, melynek alapításában részt vehettem. Ha a Mindenható megengedi,szertnék még több mecset alapításában részt venni! Külön köszönet több testvéremnek, akik részt vettek a győri munkánkban! Allah áldja a testvéreinket, a Magyar Iszlám Közösséget!Ámin Bolek Zoltán

    VálaszTörlés
  2. Sajnos sok esetben csak az önös (pénz) érdekek vezetik a MIK elnökét!!!
    Álszent, nagyon rossz ember!!!

    VálaszTörlés
  3. Ha így is lenne akkor is hagyd Alahra és az ő szolgájára az elszámolás . Amin Sarmon Zoltán

    VálaszTörlés
  4. Baszki magyarok vagytok, tudom hogy nem nemzetfüggő, de ez egy dogmatikus vallás, az ember gondolkodó lény, az iszlám egy korlát. Meg milyen Allah? Isten! Tudom, lehetne God, vagy Devla is, de akkor is magyarok vagyunk.

    VálaszTörlés