Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet kiadásában megjelent Sudár Balázs új, gazdagon illusztrált, hiánypótló munkája Dzsámik és mecsetek a hódolt Magyarországon címmel, amely a Magyar Történelmi Emlékek – Adattárak sorozat legújabb kötete. A könyv bár számos értékes adattal is szolgál, meglehetősen török- és iszlámellenes. A három kontinensre kiterjedő, hatalmas birodalomról lekicsinylően és sokszor sértően szól. Igyekszik a vizsgált téma jelentőségét is kisebbíteni. A tipikus orientalista mesterkedés ellenére az elénk tárt adatok részben láttatják a hódoltság korának muszlim világát. Ha kételkedve is olvassuk, hogy Sudár szerint csak két faluban működött mecset, mikor csak Baranyából tucatnyi faluban áll máig bizonyítéka a török imahelyeknek, azért az igazság egy szelete ebből a könyvből is megismerhető.
A török hódoltság koráról elsősorban a végvári harcok jutnak eszünkbe. Másrészt a magyarországi „török világ” képét máig a romantika határozza meg, színes keleti világot képzelünk magunk elé minaretekkel, fürdőkkel, müezzinekkel és lefátyolozott nőkkel. Mindezek persze jelen voltak a hódoltságban, legalábbis annak egy részében. A kötet éppen e kérdés nyomában ered a muszlim imahelyek vizsgálatán keresztül: milyen is lehetett ez a „török világ”?
A rendelkezésünkre álló források e tekintetben viszonylag kevés eligazítást adnak. Az Oszmán Birodalom állami bürokráciája mégoly gazdag adathalmaza sem sok információval szolgál a korabeli mecsetekről. Az utazók vagy a katonák pedig annyit láttak meg e világból, amennyit kulturális hátterük, felkészültségük vagy műveltségük látni engedett. A szegényes információk közül mégis kiemelkedik egy jól használható csoport, az imahelyeké. Ezen intézmények nem csupán a vallási igényeket szolgálták ki, hanem a közösségi élet színterei és a városrészek központjai is voltak, fenntartásukról pedig komoly gazdasági vállalkozások gondoskodtak. Egy-egy imahely tehát a település meghatározó eleme, amelynek puszta létezése rengeteg információval szolgál a helyi muszlim világról. A kötet ezen imahelyek forrásait igyekszik összegyűjteni, hogy általuk világosabb képet nyerhessünk a hódolt Magyarországról.
Összesen körülbelül 450 darab imahely működhetett - nem feltétlenül egy időben - a hódoltság 150 éve alatt. Jelenlegi ismereteink szerint legalább 115 muszlimok lakta településen hívta imára müezzin a híveket. 60 várban és palánkban nem üzemelt semmilyen imahely, további közel 70-ben csak egyetlen mecset vagy dzsámi szolgálta ki a közösséget. Nem egészen félszáz településen működött több imahely, jelezve ezzel a polgári lakosság, s egyúttal az aktívabb polgári lét és gazdaság meglétét. A legtöbb dzsámi és mecset - jelenlegi tudásunk szerint közel 50 - természetesen az Oszmán Birodalom északnyugati végvidékének központjában, Budán állt.
Muszlim polgári lakosság az Al-Dunától és a Drávától északra több száz településen élt, ezeknek közel fele a déli régióban állt. Mindössze hat komoly méretű, nagyobbrészt muszlim lakosságú város volt itt (Pécs, Fehérvár, Buda, Eger, Várad, Temesvár), amelyek viszont nem sokban különböztek a birodalom más területein álló társaiktól. A hódoltság "török világ"-a nem egybefüggő terület volt tehát, a muszlim néhány kiemelkedő központban összpontosultak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése