2015. január 19., hétfő

Kiemelt projekt lett a Gül baba türbe felújítása


A kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt üggyé nyilvánította Gül Baba türbéjének műemléki felújítását - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn az MTI-vel. 


A kormány 2015. január 14-i ülésén elfogadott határozatának célja, hogy felgyorsítsa a Gül Baba türbéje és környezete rekonstrukciós munkálatait előkészítő hatósági ügyintézést - olvasható a közleményben. 

A projekt részleteinek kidolgozásáról és az ennek függvényében szükségessé váló pénzügyi források előteremtéséről a kormány a közeljövőben dönt - írták. 

A szaktárca közleménye szerint a döntés hátterében a diplomáciai kapcsolatok bővítésének szándéka, valamint Magyarország turisztikai vonzerejének növelése áll. 

Gül Baba származása miatt elsősorban a törökök zarándokolnak el a Budapesten, a Rózsadombon található iszlám szent helyhez. A Buda 1541-es ostromakor elhunyt harcos dervis már életében nagy tiszteletnek örvendett, kultusza mindmáig fontos része az iszlám hitűeknek - olvasható a közleményben. 

A török és a magyar állam közel egy éve, 2014. február 17-én Budapesten aláírta az iszlám vallás egyik legészakibb zarándokhelyének felújításáról szóló szándéknyilatkozatot, amely így a két állam közös vállalkozásaként valósulhat meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése