2010. augusztus 3., kedd

Mégis épülhet az iszlám központ a WTC helyén

MTI

A New York-i műemlékvédelmi hatóság kedden megtagadta a műemlék státust attól az épülettől, amely a 2001. szeptember 11-i terrortámadások helyszíne közelében emelkedik, és amelynek helyén mecsetet, valamint iszlám kulturális központot építenének.


A kilencfős bizottságban senki sem szavazott a 154 éves, manhattani épület megőrzése mellett, amely közel száz méterre található a Ground Zerótól. Az indoklás szerint a tömbház nem felelt meg a történelmi követelményeknek, így nem válhat műemlékké. Ezzel a döntéssel lehetővé tették az épület lebontását.

A helyére tervezett tizenöt emeletes Cordoba Ház ellenzői úgy gondolják, hogy az iszlám központ felépítésével megsértenék a terrortámadások áldozatainak emlékét.
A támogatók szerint - közéjük tartozik Michael Bloomberg New York-i polgármester is - az épületek segíteni fognak megváltoztatni azokat a negatív sztereotípiákat, amelyek az iszlámmal kapcsolatban gyökeresedtek meg a 9/11-es merényletek után.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése