2012. február 16., csütörtök

Mégiscsak lesz megamecset Londonban?

Emlékezhetnek olvasóink, hogy évekkel ezelőtt azzal riogatták a népet, hogy a 2012-es londoni olimpiai stadion közvetlen szomszédságában épülhet meg az ország leghatalmasabb iszlám imahelye. A terveknek sok ellenzője volt. Még a muszlimok között is, akik a monstrum extravagáns kinézetét (ld. alsó képünk) kritizálták.  A London Markaz (Londoni Központ) -ahogy a terveket benyújtani szándékozó pietista mozgalom, a Tablighi Dzsamaat (TDZS) azt hívni szerette volna- végül nem épült meg. A kiszemelt területen viszont ott maradtak az építőmunkások barakkjai, amit ideiglenesen imádkozásra is használtak a muszlimok. Sőt, egyre többen, ezért azok elbontását rendelte el Newham kerület polgármesteri hivatala, aminek a dzsamaat nem tett eleget.

A TDZS a Canning Road-on található kerületi közösségi központban bemutatta legújabb terveit (ld. fenti képünk). Ezen egy 40 méter magas minarettel ellátott dzsámi látható, ami akár 9500 főt is képes lesz befogadni. A létesítményben könyvtár és látogatói központ is helyet kap. A mecset tágas parkolójában 300 gépkocsi tud várakozni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése