2013. október 16., szerda

Földalatti mecset épült Büyükçekmece városrészben

Büyükçekmece városrészben elkészült, és átadták Törökország első földalatti mecsetjét.
Ami annyiban tér el az Isztambulban található többi földalatti mecsettől, hogy teljesen más stílusban alakították ki.
És – szintén ellentétben a többivel – ez megnyerte a Világ Építészeti Díjat is.
No és ez a dzsámi valóban a föld alatt lett kiépítve (6 m), míg a hagyományosok csak nevében, vagy részben föld alattiak.
A mecset neve: Sancaklar Camii
 Földalatti mecset épült Büyükçekmece városrészben
Sancaklar Camii – Forrás: Radikal
A mecset építését a Sancak család finanszírozta. Az elmondásuk szerint, ha ma valaki mecsetet épít, akkor mindjárt a kupolákra gondol. Holott ennek nem kell kötelezőnek lennie, hiszen csak szeldzsuk idők óta épülnek ilyen stílusi dzsámik. Ők ezzel szemben egy olyan épületet szerettek volna, ami még inkább alkalmas az elmélyülésre. A Sancaklar Camii-nak még minaretje sincs. Hiszen a mai technológiák mellett erre semmi szükség.
Éppen ezért a kialakításnál a barlangszerű belső térre törekedtek, a speciális akusztikát is figyelembe véve.
A dzsámi teljes területe 7400 m², amiből a fedett rész 1200 m². Itt összesen 650 hívő imádkozhat.
De nemcsak egy mecsetet, hanem egy vallási és kulturális központot is szeretnének létrehozni. Ezért könyvár és olyan mesteremberek is lesznek, akik vallási kérdésben tudnak segíteni. E mellett gondolkoznak angol nyelvű szertartások megtartásában is. Így a turistáknak is kedvelt helyük lehet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése