A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mecsetépítés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mecsetépítés. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. szeptember 13., hétfő

Salman Rushdie: engedélyezni kellene a mecsetépítést a Ground Zero közelében

MTI


A Sátáni versek szerzője, Salman Rushdie nem kifejezetten nagy rajongója a szervezett istentiszteleteknek, de úgy véli, hogy a hatóságoknak engedélyezniük kellene a New York-i Ground Zerótól két épülettömbre egy iszlám központ és egy mecset megépítését. Az indiai származású brit író, aki művével a nyolcvanas években hatalmas felháborodást váltott ki az azóta is halálát követelő muzulmán világban, az AP amerikai hírügynökségnek adott nyilatkozatában azt hangoztatta: megérti azoknak az érzékenységét, akikben ellenkezést vált ki, hogy annak a helyszínnek a közelében létesítsenek imahelyet, ahol emberek ezrei haltak meg 2001. szeptember 11-én.


Hozzáfűzte azonban, hogy tiszteletben kell tartani az amerikai alkotmányban megfogalmazott véleménynyilvánítási és vallásgyakorlási szabadságjogokat is. Hangoztatva, hogy személy szerint nem kedveli a mecseteket és más vallási helyeket, de ha az emberek mecsetet akarnak, akkor teljes mértékben joguk van arra, hogy meg is kaphassák azt.

2010. szeptember 12., vasárnap

Mecsetépítés miatt tiltakoztak Moszkvában is

MTI

A zöldterületet a parkolást és a kutyáikat féltik Moszkvában azok, akik szombaton tüntetést szerveztek egy Moszkvában tervezett mecset ellen. Az orosz fővárosban ez lenne a hatodik mecset.

Közel ezer fő tüntetett szombaton Moszkvában egy, a Tyeksztyilscsiki negyedben tervezett mecset ellen. A moszkvaiak fő problémája a mecsettel, hogy megtöri a környék zöldterületének egységét és megnehezíti a parkolást. Az Interfax orosz hírügynökség szerint a lakosokat az is nyugtalanítja, hogy a mecsetben gyülekező hívők várhatóan negatívan viszonyulnak majd a kutyákhoz, mert ezeket az állatokat a muszlimok tisztátlannak tartják. A tiltakozók sérelmezték, hogy a hatóságok korábban nem engedélyezték itt egy orosz ortodox kápolna építését arra hivatkozva, hogy a telek nincs közművesítve. Moszkvában öt mecset működik.

Világ mecsetei blog-kommentár: Ugyan Moszkvában öt mecset van (valójában már épül a hatodik is!), de a hivatalos statisztikák egymillióra teszik a közel kilencmilliós metropoliszban a muszlimok számát. Sőt, egyes becslések akár kétmilliót is elképzelhetőnek tartanak. Oroszország lakóinak közel húsz százaléka muszlim. Oroszország -Putyin szavaival- keresztény és muszlim ország. Tehát teljesen helyénvaló ha mecseteket építenek. Egy videoblogon "rémisztő" képek járták be a világhálót: muszlim tízezrei lepték el Moszkva utcáit csütörtökön az ünnepi ima alkalmából. Nahát, nem lesz ilyen "iszlamizáció", ha rendben épülhetnek a mecsetek.

A kutya valóban tisztátalan állat az iszlám vallás szerint. Tisztátalan, de akkor is Allah teremtménye, aminek jogai vannak. Mohamed próféta (béke legyen vele) még a hegyet is megkerültette társaival, csak nehogy megzavarjanak egy kicsinyeit szoptató szukát.

A tüntetők amúgy lemaradtak egy brosúrával: ma már nem kötelező a parkolási gondokra hivatkozni egy mecsetellenes demonstráción. Ma már sokkal sikkesebb iszlamofób szlogeneket hangoztatni.

2010. június 15., kedd

Egy építész-újságíró őszinte cikke

Miután elolvastam a cikket, a hozzászólásokat, a tervező blogjában a tervmagyarázatot, és figyelmesen megnéztem a terveket, a képeket, úgy gondolom, hogy nem ártana tiszta vizet önteni a pohárba és arról beszélni ami a szövegek hátterében húzódik, csak nem éppen politikai korrekt beszélni róla. Helyette lehet ócsárolni a tervet, meg hivatkozni a parkoló autók zajára pénteken (!), elképesztő marhaságokat mondani a női bejárat megalázó helyzetéről…

Kezdjük azzal, ami a dolog lényege, mármint az, hogy Magyarországon az iszlám közösség elég jelentős és erősnek érzi magát arra, hogy vallási központot hozzon létre. Ezt a magyar társadalomnak tudomásul kell vennie, és ki kell tudni alakítania egy koncenzusos (sic!) álláspontot arra vonatkozóan, hogy miként képzeli el az iszlám viszonyát ebben a közép-kelet-európai térségben. Nem lehet sokáig a szőnyeg alá söpörni a kérdést, mert a különböző kultúrális-vallási csoportok békés egymásmellettélésének az lehet csak az alapja, itt Európában, hogy mindenki tisztában van a maga és a másik határaival. A sokszínűség nem probléma, de igenis gond lehet az, ha nem vagyunk tisztában egymás céljaival és lehetőségeivel.

Az iszlám térítő vallás – ezt nyiltan teszi, sőt küldetése a dzsihád (???). Ez a kereszténységtől sem idegen, mint tudjuk, legfeljebb a XXI. századi módszerek kicsit különbözőek. Magyarország területe ráadásul már volt muszlimok által birtokolt terület, ilyenformán újra teret nyerni ezen a földön szent cselekedet.

A kereszténységen belül is van új, térítő vallás, a Hit Gyülekezeté, például, amely hasonlóan, egy idő után kialakította a maga kultúrális-vallási bázisát. Érdemes összehasonlítani a két felekezeti központot, de már az is árulkodó a hátsó szándékokról, hogy abban az esetben nem követelte senki tervpályázat kiírását és hasonlókat… Amennyire tudom, a Krisnások központját sem támadták esztétikai alapon…

Tehát, ha őszinték vagyunk, akkor mindenekelőtt azt kell tisztázni, hogy miként tudja elfogadni a magyar társadalom az iszlám nyilvánvaló jelenlétét. Mert a mecsetépítés ezt jelenti, nem pusztán egy akármilyen építészeti produktumról van szó. Ugye az európai álszentség úgy kezdődött, hogy jöjjenek csak a törökök, meg bárkik, akik elvégzik a piszkos melót, amit a flancos német, svájci, holland nem akar. Aztán volt nagy rácsodálkozás, hogy ezek az emberek nem robotok, hanem ők is családot alapítanak, saját kultúrájukban akarnak élni…Az európaiak úgy jártak, mint az a “liberális” szülő, aki mindent ráhagy a gyerekére, és csodálkozik, hogy az a fejére nő.

Az iszlám Európában az európai jogoknak megfelelően követeli a helyét, és nincs szimmetria, tessék tudomásul venni! Mekkában a Hilton tulajdonosa be sem teheti a lábát a szállodájába, mert Mekka a muszlimoké! Az iszlám világosan meghúzza a határt, semmi pluralizmus! Izraelben természetes, hogy élhetnek arabok, de a Palesztin Autonómiában egy zsidó sem maradhat! Miért is? Csak. Ez kérem így működik, és nem árt, ha ezt tudjuk.

Vagyis, tessék leszokni a mellébeszélésről, beszéljünk arról, hogy mit jelent az adott területen az Iszlám Egyház. Az épület egyébként abszolút funkcionális, nincs itt semmilyen megalázó helyzet amit a nőkkel az építész tett – a női imaterembe való bemenet rituáléjának van alárendelve. Az Iszlám Egyház szempontjait tökéletesen meg lehet érteni: Dél-Budán van már közösségük, és a BAH-csomóponthoz közeli hely alkalmas arra is, hogy a vidékről jövők is könnyen megközelítsék. Nem az autókkal lesz itt probléma, nyilvánvalóan, hanem azzal, hogy a környéken lévő házak lassan muszlimok tulajdonába mennek át, hiszen mindenki szívesebben él a maga kultúrális közegében – aki mecsetbe jár, az a mecset közelében szeretne élni, nyilvánvaló. Az ottlakók persze nem mondják ki, hogy az ellen tiltakoznak, hogy nekik itt befellegzett, ha nem is rögtön, de pár év alatt nyilvánvalóvá válik, hogy jobb, ha eladják a házukat egy tisztes muszlim családnak. Aztán, ha már 200 muszlim család lesz a környéken, akkor lesz müezin is – miért is ne lehetne? A központ melletti épületek sorsa is csak a funkciováltás vagy a lebontás lehet, tehát az, hogy most szűkös a telek, igazán nem probléma. Ahogy a közösség megizmosodik ezen a helyen, majd bővülnek. Ha a telekszomszéd helyében lennék, már most keresnék egy másik házat és tárgyalásokba bocsátkoznék az ügyben, hogy mennyit ad az Iszlám Egyház az ingatlanért.

Eva M. Amichay városgazdász, újságíró

2010. június 1., kedd

Visszavásárolják a mecset-telket

Legutóbbi képviselő-testületi ülésén úgy döntött a XI. kerület vezetése, hogy visszavásárolja azt a korábban eladott telket, melyen iszlám központ építését tervezték. A döntés oka, hogy hangosan tiltakoztak a környéken lakók. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy milyen áron tudja visszaszerezni a telket az önkormányzat, de van esély a megegyezésre, hiszen az építést évek óta meg sem kezdte az Iszlám Egyház. A kerület hivatalos információt eddig nem adott lapunknak, az egyház vezetője, Saleh Tayseer palesztin fogorvos pedig egyelőre nem kíván nyilatkozni.

A vásárló, az Iszlám Egyházhoz kötődő Jótékonysági Béke Alapítvány még 2005-ben szerezte meg az önkormányzattól a Budaörsi út-Holdvilág utca-Bajmóci utca által határolt, 2308 négyzetméteres területet. Az új létesítményben vallási összejöveteleket, előadásokat, képzéseket tartottak volna, egyfajta központként működött volna a tervek szerint.
Az Iszlám Egyházat 2003-ban jegyeztették be Magyarországon. A szervezet akkor került az érdeklődés homlokterébe, mikor 2004-ben annak vezetőjét, Saleh Tayseer palesztin fogorvost 'terrorcselekmény előkészítésének' gyanúja miatt letartóztatták. Tayseer ellen később bizonyíték hiányában ejtették a vádat.
Ez utóbbi ügy természetesen nehezítette az egyház legfőbb projektjének, az új központ megépítésének realizálását.
Az engedélyek hiánya mellett a másik ok, ami miatt nem tudták megkezdeni az építkezést, az az volt, hogy a kérdéses terület közelében élők heves tiltakozásba kezdtek. Információink szerint mintegy 300-an írták alá a petíciót, mondván, hogy a vallási központ nagymértékben növelné a forgalmat, rontaná a lakosság életminőségét.

A kerület vezetése eredetileg támogatta az eladást, akkor azonban még nem lehetett tudni, hogy a vevő pontosan mit tervez. Amikor ez kiderült, a fideszes képviselők már nem támogatták a városrendezési szabályzat módosítását, mely az építés megkezdéséhez kellett. Ennek ellenére a testület – a Fidesz távollétében – mégis megszavazta a módosítást. Ezt követte a lakók petíciója, majd a kérdés az elmúlt hónapokban többször szerepelt a testület napirendjén, de érdemi döntés nem született a helyzet megoldására. Ezek után az MSZP-s polgármester is beállt a sorba, amikor a legutóbbi, május 20-ai ülésen azt javasolta, hogy kezdődjenek meg az egyeztetések a terület visszavásárlásáról, és olyan megoldás szülessen, ami az ott élőknek elfogadható, ugyanakkor sem az önkormányzatnak, sem az iszlám közösségnek nem jelent hátrányt, anyagi veszteséget. A testület végül ezt a változatot támogatta, melyet a fideszes Surányi Ilona terjesztett elő: vagyis Molnár Gyula tárgyalásokat kezd a visszavásárlás részleteiről, valamint becslést végeztet az ingatlan jelenlegi értékének megállapítására. Arra a kérdésünkre, nem lett volna-e jobb megoldás az, ha különböző határozatokkal ellehetetlenítik a beépítést, Surányi Ilona azt mondta, erről a megoldásról is volt szó, ám nem kapott egyhangú támogatást, így a visszavásárlást választották.
A képviselő-asszony azt hangsúlyozta: örül, hogy végre pontot tehettek egy két éves küzdelem végére, és mindkét fél nagyobb veszteség nélkül nyugtázhatja az üzletet. Mint hangsúlyozta, a visszavásárláskor mindenképp sokat számíthat majd, hogy az Iszlám Egyház talál-e más helyen, megfelelőbb telket a központja megépítésére, ugyanis ez esetben lehetne a legideálisabb megoldást találni az adás-vétel megkötésére.

A kérdéses területen egy hétlakásos, bontásra ítélt társasház van. A 7 lakást egyesével adta el az Önkormányzat a kiürítés ütemében 2005-2006-ban összesen 75 millió forintért, arról azonban nem sikerült megtudnunk pontos adatot, hogy mekkora visszavásárlási ajánlattal „készül” az önkormányzat. Megkeresésünkre a kerület sajtófőnöke elmondta, nem tettek még konkrét ajánlatot, hiszen ehhez meg kell várni az előzetes árbecslést is.

Nem kívánt nyilatkozni az Iszlám Egyház vezetője: Saleh Tayseert telefonon szerettük volna megkérdezni az ügyben, ám ő mindössze annyit mondott: amíg hivatalos papírt nem kap az önkormányzattól, addig nem kíván nyilatkozni. Arra lettünk volna kíváncsiak, vajon mekkora lenne az az összeg, amely véleménye szerint szóba jöhet a visszavásárláskor.

A Magyarországi Iszlám Közösség vezetője az üggyel kapcsolatba lapunknak úgy fogalmazott: eleve szerencsétlennek tartja, hogy az egyébként az ő szervezetükből kivált Iszlám Egyház úgy akart központot építeni, hogy nem vette figyelembe a lakosság érzéseit. Bolek Zoltán hangsúlyozta, a szervezetnek eleve nem magyar a vezetője, ráadásul egyháznak hívja magát, amikor ilyen szó nincs is az arabban. Mint kifejtette, ők maguk is jó ötletnek tartják egy iszlám központ létrehozását, de ezt – húzta alá – csak úgy szabad kivitelezni, hogy meglegyen a „jószomszédi” viszony.

Megkeresésünkre Balázs Piri László, a városgazdálkodási bizottság elnöke elmondta, álláspontja szerint a visszavásárlás előtt mindenképpen ingatlan-szakértői véleményt kellene beszerezni az önkormányzatnak, ugyanis az, hogy többet fognak érte fizetni, az biztos, de nem mindegy, hogy mennyivel. A bizottsági elnök hozzátette, egészen pontosat nem tud a visszavásárlás részleteiről, annak tárgyalásakor ugyanis a Fidesz-frakció kivonult, miután a korrupció-gyanúba keveredett Wieszt Jánossal nem akartak egy teremben ülni.
Kérdésünkre, hogy történhetett-e esetleg hasonló kenőpénzes akció az Iszlám Egyháznak eladott telek kapcsán, a képviselő kijelentette, nem tud ilyenről.

Kapi Dániel

Forrás: OrientPress Hírügynökség

2010. május 20., csütörtök

Lehet, hogy máshova épül az iszlám kulturális központ?

Molnár Gyula, Újbuda polgármestere a mai testületi ülésen a képviselő testület felhatalmazását kéri, hogy ajánlatot tehessen a Budaörsi út mellé tervezett beruházás tulajdonosainak. A polgármester azt javasolja, hogy kezdődjenek meg az egyeztetések a terület visszavásárlásáról, és olyan megoldás szülessen, ami az ott élőknek elfogadható, ugyanakkor sem az önkormányzatnak, sem az iszlám közösségnek nem jelent hátrányt, anyagi veszteséget. A Budaörsi út mellé tervezett kulturális központ megépítése ellen a környéken élők nagy számban tiltakoztak, mert szerintük a vallási központ nagymértékben növelné a forgalmat, s rontaná a lakosság életminőségének színvonalát.

A kérdés az elmúlt hónapokban többször szerepelt a testület napirendjén, de érdemi döntés nem született a helyzet megoldására. Újbuda polgármestere legfontosabbnak az ott lakók érdekeit tartja, ezért megvizsgálva a helyzetet, és szem előtt tartva az önkormányzat számára következményekkel járó megállapodás egyoldalú felbontásának anyagi következményeit, olyan megoldást javasol, mely mindkét fél számára elfogadható.

Az Önkormányzat vezetése továbbra is úgy gondolja, hogy a terület fejlesztése szükséges, és az semmiképpen sem jár együtt az ottani ingatlanok elértéktelenedésével, vagy az ott lakók életének romlásával. Ugyanakkor elfogadva a lakók ellenérzését, fenntartásukat egy számukra idegen vallással szemben, Molnár Gyula azt javasolja, hogy a terület visszavásárlásáról kezdődjenek meg az egyeztetések, és olyan megoldás szülessen, ami az ott élőknek elfogadható, ugyanakkor sem az önkormányzatnak, sem az iszlám közösségnek nem jelent hátrányt, anyagi veszteséget.

Molnár Gyula azt kéri a testület tagjaitól, hogy a kérdést a jövőben csak és kizárólag városfejlesztési és ne politikai kérdésként kezeljék, tartsák tiszteletben az iszlám vallás szabadságát és kultúráját, az ott lakóktól pedig – megértve és elfogadva az aggodalmukat, nyugalmat kér a tárgyalások időtartamára.

Az újbudai iszlám közösséget – amely megbecsült és szerves része a kerületi vallási és kulturális életnek – arra kéri, legyenek nyitottak egy olyan új terület kiválasztásában ahol valósítva terveiket, kevésbé alakítják át az ott élők megszokott életét, mindennapjait.

2010. május 17., hétfő

Kegyeletsértés a mecsetépítés a Ground Zero mellett?

Hatalmas tiltakozást váltott ki a szeptember 11-i terrortámadásban meggyilkolt áldozatok hozzátartozói körében, hogy az egykori World Trade Center helyén, a Ground Zero közelében mecsetet, hozzá kapcsolódó közösségi tereket, uszodát, színházat, valamint tornatermet akarnak építeni. Az áldozatok hozzátartozói szerint ez kegyeletsértés.


A 13 szintesre tervezett épületegyüttes csupán két sarokra van a Ground Zerótól. Az építkezést a tervek szerint a terrortámadás 10. évfordulóján, jövő szeptemberben fejezik be, és akkor avatnák fel a komplexumot.

Rosemary Cain, a terrortámadás áldozatául esett egyik tűzoltó anyja azt mondta: számukra ez elfogadhatatlan. Az építkezés felér egy arculcsapással.

Bill Doyle, akinek fia szintén a 3000 áldozat között van, azt mondta: szörnyű belegondolni, hogy a Ground Zerótól nem messze egy radikálisok számára kialakított találkozóhely épül.

Az áldozatok hozzátartozói azt szeretnék, hogy a komplexumot másutt építsék fel. Fotó: Daily Mail
Az áldozatok hozzátartozói azt szeretnék, hogy a komplexumot másutt építsék fel.
Fotó: Daily Mail

Az áldozatok hozzátartozói azt szeretnék, hogy a komplexumot másutt építsék fel, ne a Ground Zero közelében.

– Ha a japánok úgy döntenének, hogy kulturális központot építenek Pearl Harbourban, az is ekkora tiltakozást váltana ki – mondta Paul Sipos, a New York-i városvezetés tagja. – Egyáltalán nem vagyok iszlámellenes, csupán az a kérdés merül fel: miért pont itt akarnak építkezni?

A Ground Zerón a terrortámadás óta milliók rótták le kegyeletüket az áldozatok emléke előtt.

A terrortámadás óta milliók rótták le kegyeletüket az áldozatok emléke előtt.
A terrortámadás óta milliók rótták le kegyeletüket az áldozatok emléke előtt.

Pamela Geller, a Stop Islamisation of America (Állítsuk meg Amerika iszlamizációját) nevű szervezet aktivistája azt mondta: tüntetéseket fognak szervezni, hogy kifejezzék tiltakozásukat.

– Ez a terv kegyeletsértő. Kinek jut eszébe egy iszlám kulturális központot létrehozni a porig rombolt WTC-től néhány háztömbnyire? – tette fel a kérdést.

Daisy Khan, az American Society for Muslim Advancement igazgatója viszont azt mondta: ideje volt egy ilyen kulturális központot létre hozni, mert az iszlám egyike az Amerikában elterjedt vallásoknak. Szerinte pozitív, hogy a központot a Ground Zero közelében építik fel, ezzel ugyanis fel tudják hívni a figyelmet azokra a hívőkre, akik nem radikálisok, és talán a keresztény és az iszlám vallás között Amerikában is megkezdődhet ily módon a párbeszéd.

Az első magyarországi mecset terveinek fogadtatása

A mecsetről szóló híreket (tervtanács..) – ahogy az várható volt – gyorsan átvették a különféle médiumok. Volt aki egyszerű kopipészttel elintézte a dolgot, volt aki írt vagy felhívott és anyagot kért tőlem illetve szinte mindannyian megkérdezték a véleményemet az egészről és a tervtanácsi döntésről. Mindenki megkapta, amit kért.

Egyedül csak a legnagyobb építészeti portál cikkírója nem tartotta fontosnak, hogy megkérdezzen (pedig személyesen találkoztunk a tervtanács után), mindössze a terveket kuncsorogta ki tőlem. Ha tudom, hogy a mecset tervtanácsáról szóló beszámolója ennyire egyoldalú, egészen biztosan nem adtam volna hozzá én a hátteret (mármint a terveket). Azt gondolom, hogy illett volna megkérdeznie az véleményemet is az egészről, ha már az én bőrömre ment ki az egész cikk (no meg leginkább arra, hogy a másnapi cikkhez még hiányzott az illusztráció és hát hiába volt kész a beszámoló, ha nem voltak hozzá tervek, ami meg persze kínos lett volna…)

Tanultam belőle.

Általánosságban elmondható, hogy az önálló cikk-kel jelentkező prae.hu,blikk.hu, az ingatlanmagazin.com, atv.hu és a hvg.hu korrekt cikkekkel számoltak be, akárcsak az Urbanista és a hg.hu is, az ő rendszereik is lehetővé teszik a kommentelést, amivel éltek is az olvasók. Ez utóbbi két oldalon, különösen az index blogfarmjához tartozó Urbanistán azonban eléggé elszabadultak az indulatok. A napközbeni moderáció elmaradása aztán a magukat öngerjesztő módon felheccelt hozzászólókat arra ragadtatták, hogy már a tervező hazaárulását emlegették, mit több páran a tervező terroristák általi felrobbantását vagy kivégzését is szükségesnek látták!!!

Mindez pár vacak látványterv hatására. Most itt nyilván nem fogok belemenni holmi társadalomrajzba és nem kezdek el bizonyos rétegek politikai felelősségéről írni, mindenesetre eléggé elgondolkoztatóak ezek a reakciók.

Én persze csak legyintettem az egészre, 14 év internetes fórumozás után szokva vagyok ez ilyen, a nicknevük bástyája mögé gyáván megbújó kis hülyékhez, sikerült is rövid úton lerendezni őket (dá, az Urbanista szerzője estére pedig ki is moderálta őket annak ellenére, hogy írtam neki, tőlem maradhatnak).

A létező legprimitívebb indulatok ilyen foka és mennyisége viszont eléggé rémisztő volt, nagyobb részük vélhetően egyszerű tudatlanságból (kisebb részben rasszizmusból és arab illetve általánosabban idegengyűlöletből) származik. Egyet lehet tenni, a tudatlanságot oszlatni, a többihez nincs se ötletem, se eszközöm. Véleményem van. A magyar társadalom ezen fórumokon artikulálódó része kiállította magáról a szegénységi bizonyítványt. No nem először.

Volt olyan fikahuszár, aki még arra sem vette a fáradságot, hogy megnézze a metszeteket és ezáltal észrevegye, hogy számos helyiségben nem egy sor, hanem 2 sor ablak található és emiatt úgy kritizálta a benapozottságot, mintha az valós probléma volna.

Legalább ennyire jól mulattam azon a kritikán – amit már nem is tudom melyik fórumon olvastam – hogy milyen gyenge az előadott tervek grafikája. Nos engedélyezési tervek készültek, amiket direkt lebutítottam, hogy könnyebben áttekinthető legyen mindenki számára. Csak nem gondolja valaki, hogy csak a tervtanács kedvéért KÜLÖN készítetek színes-szagos terveket??? Ez nem egy pályázat vagy nyilvános prezentáció vagy egy kiadvány, hanem egy engedélyezési terv!

Egy valami azonban feltűnt a fórumokban, hogy a mecset építését támogatók között karakteresen megjelent a vallásos keresztények TÁMOGATÓ véleménye. Hmmmm.

Nézzük, amin tudunk segíteni, oszlassunk némi tévhitet:

muszlimok és nem muzulmánok | mivel nem imádják Mohamed profétájukat, így sértő számukra, ha így nevezik őket

muszlimok = arabok | a közel 1,5 milliárd muszlim hívő csak cca. 20%-a arab nemzetiségű (gondoljunk pl. a törökökre, bosnyákokra, Közép-Ázsiára némely népére…)

akkor építhessenek mecsetet nálunk, ha a keresztények is építhetnek az iszlám országokban | nos számos iszlám országban a keresztények aránya 5-10 %, saját templomaik vannak és békében élnek a muszlimokkal

a muszlimok betelepedésével előbb utóbb az ő törvényeik is meg fognak jelenni nálunk | számos iszlám országban mind a mai napig nincs szétválasztva az állam az egyháztól, ott valóban előfordul, hogy egyházi törvények vannak érvényben. A magyarhoz hasonló demokráciákban az államot már szétválasztották az egyháztól.

nálunk is megnövekszik a terrorveszély | évtizedek óta itt élnek, mégis pl. az un. robbantásos merényleteket (Aranykéz utca stb…) egyetlen muszlimmal sem hozták kapcsolatba, annál inkább orosz, szlovák, szerb kapcsolatokkal

a muszlim erőszakos vallás | a magyarországi iszlám közösséget nem érhette nagyobb csapás, mint szeptember 11, mert utána elapadtak az adományok forrásai. Az európai terrortámadások döntő többségéért a keresztény valláshoz közel álló ETA és IRA (baszkok és fanatikus írek) terroristái a felelősek.

mecset kell az imádkozáshoz | nem szükséges, van aki a munkahelyén imádkozik, vagy ha ott sem tud, elhalasztja. A mecsetben való imádkozásra azért van szükség, mert az iszlám közösségi vallás.

lám Svájcban is betiltották a mecsetek építését | mecsetet lehet építeni, csak minaretet nem. Ne feledjük Svájc sohasem a liberális bevándorlási politikájáról volt híres, talán ott a legnehezebb megszerezni az állampolgárságot

muszlimok = idegenek, tehát menjenek haza! | a törvényeink lehetővé teszik a bevándorlást. Számosan közülük megházasodtak és ugyanolyan magyar állampolgárok lettek, mint a többiek, ugyanúgy gyakorolhatják a jogaikat és vallásukat, ahogy a zsidó, hindu, szombatista, Jehova tanúi és egyéb felekezet tagjai. Ezt hívják vallásszabadságnak. Ne feledjük, van olyan muszlim közösség (egyház), amely kizárólag magyar származásúakból áll, illetve azt sem, hogy elég sokan áttértek a muszlim hitre.

ŐK más törvények szerint élnek | nem, mivel ha Magyarországon akarnak élni, akkor ennek az országnak a törvényei vonatkoznak rájuk, de ez nem tiltja, hogy a saját vallásukat gyakorolják.

ha megépül a mecset, majd tömegesen fognak ide jönni | évtizedek óta itt élnek közöttünk, mégis a 99%-unk észre sem vette a vallási közösségeiket.

ugrásszerűen meg fog nőni az autóforgalom | olyan helyre ahová nehéz eljutni autóval, mert nehéz a parkolás, oda az emberek – pont saját érdekükben – általában más közlekedési módot választanak. A mostani mecset a Bartók Béla úton pont ennyire problémás parkolási szempontból, ergo a többség nem is autóval közelíti meg.

a templom működése zavarni fogja a környék nyugalmát| az iszlám szertartásból hiányzik az éneklés és az a zene, maga a szertartás cca. 30 perc.

reggelente müezzinre és/vagy hangszórókra fognak ébredni | mivel a Budaörsi úton nem él muszlim kolónia, így nincs kihez szóljon a müezzin.

megalázó, hogy a nők csak külön imádkozhatnak | ne feledjük a nők emancipációja nálunk sem olyan régről való, hátrányos helyzetük nálunk sem szűnt meg teljesen. Bizonyos (keresztény) felekezetekben külön padokban ültek a nők vagy csak a karzaton foglalhattak helyet, ezt is nevezhetjük megkülönböztetésnek és senkinek sem jutott eszébe ezért szólni.

kiegészítés | a hétvégén jelent meg az építészek körében (a szókimondásáról is) közismert, sokáig a Közel-Keleten élő Eva M. Amichay városgazdász véleménye a fogadtatásról.

2010. május 14., péntek

Kiűzik a muszlimokat Újbudáról? 

Újbuda — Négyszáz éve, a török hódoltság óta nem épült mecset Magyarországon, és ha az újbudai lakosokon múlik, egy darabig még nem is fog.

Pedig a telek megvan, a tervrajzok elkészültek, és most már látványterve is van a Budaörsi útra álmodott iszlám központnak. Hiába bújna meg szerényen a házak között a dzsámi, még így sem tetszik a környékbeli lakóknak. Szerintük növelné az amúgy is zsúfolt környék közúti forgalmát, és csökkentené ingatlanjaik értékét. Mások szerint mindez javarészt csak kifogás, és inkább ki nem mondott vallási ellentét az igazi ok.

A kupola alatt található a dzsámi, de terveznek kiegészítő épületeket is, hiszen nemcsak vallási, hanem kultúrális központ is lesz
A kupola alatt található a dzsámi, de terveznek kiegészítő épületeket is, hiszen nemcsak vallási, hanem kultúrális központ is lesz

– Arab- és idegenellenesség áll a háttérben, ezzel mindenki tisztában van – vélte Koós Miklós építész, a mecsetként és iszlám kulturális központként is működő épületegyüttes tervezője. A telket az önkormányzat ajánlotta megvételre a Magyarországon élő palesztin fogorvos, Saleh Tayseer (52) vezette iszlám közösségnek. Koós műve tervezői bravúr: az épület imatermét Mekka felé tájolta, rituális fürdőket helyezett el, és gondoskodott a nemek vallási előírás szerinti elválasztásáról (külön bejárat és lift szolgálja a nőket és a férfiakat). Hogy felépülhet-e valaha, az még erősen kérdéses.

– Aki egy ilyen döntést aláír, magára vonja a tiltakozók haragját. Jelenleg az építési engedélyre várunk, de évekig is elhúzódhat az ügy – állapította meg a tervező.

Kissé borúlátóan nyilatkozott Saleh Tayseer is.

– A tárgyalások folynak, de egyelőre nincs konkrétum. Még az is lehet, hogy nem lesz a mecsetből semmi – jegyezte meg az Iszlám Egyház elnöke.

2010. május 13., csütörtök

Mecsetkezelés - Beszámoló a Központi Építészeti - Műszaki Tervtanács és a Fővárosi Tervtanács összevont üléséről

Forrás : Zöldi Anna és http://epiteszforum.hu/node/15905

De ha az ember gondolkodó lény is, igencsak távol áll attól, hogy olyan
lény legyen, akinek létezése kimerül a gondolkodásban. (Oswald Spengler)

Mecset és Iszlám Kulturális Központ - építész: Koós Miklós
Kényes feladat elé állította a tisztelt tervtanácsot az Iszlám Egyház: a Budaörsi úton fekvő telkükre felépítenék az első magyarországi mecsetet, s ennek már engedélyezési fázisra érett tervével állt a bírálók elé. Építészetileg különösen szép kihívás a 21. században Magyarországra mecsetet tervezni, pláne, hogy ebben az esetben hazai előképekről nemigen beszélhetünk. Oswald Spengler a Nyugat alkonyában az arab lelket mágikusnak nevezte (szembeállítva az apollóni antik, és a fausti nyugati lélekkel.) A mágikus lélek téri szimbólumnak a barlangot tartotta – az iszlám építészet tereit ismerve nem állítható, hogy tévedett volna.

Ha hazai előképekből nem is indulhat ki a tervező, történetiekből annál inkább, külföldre tekintve pedig találhatunk példákat a nyugati országokban épült kortárs iszlám imahelyekre. Valószínűsíthető, hogy csak építészetileg kifogástalan, támadhatatlan tervet tudna egy tervtanács felvállalni, támogatni. (Hozzátehetjük: a megrendelő érdeke is ilyen épület létrehozása lenne.)

A BAH csomópont közelében fekvő telek, melyet az Iszlám Egyház kifejezetten e célra vásárolt, családi és társasházakkal körülvett térség, gépkocsival csak a Budaörsi út felől közelíthető meg. Kiválasztásánál szempont volt, hogy tömegközlekedéssel is könnyen elérhető legyen. A Budaörsi út zajterhelése magas, ennek konzekvenciáit a tervben érvényesíteni kellett. Az építési program összetett funkciót határoz meg, nem csak imahely, hanem könyvtárral, klub – oktató- és előadó-helyiségekkel kiegészített kulturális központ építését tervezik, melyhez szolgálati lakás és térszint alatti parkolók tartoznának. A programot tovább bonyolítják a szakrális előírások – a nők által használt területek radikális elválasztása és az iszlám vallás gyakorlásához szükséges terek, épületrészek helyigénye.

A tervező összetett tömegű, szabadon álló, az iszlám építészet külső formajegyeit idéző, de díszítetlen homlokzatokkal bíró épületet mutatott be, melynek alapkoncepciója a Budaörsi úttól hátrahúzott, Mekka felé tájolt Imaterem kialakításán nyugszik. A gépkocsik a Budaörsi útról hosszú rámpán hajthatnak a pinceszinti teremgarázsba. A tervet ez év januárjában már tárgyalta ugyanez a grémium, de akkor – megfelelő tervdokumentáció hiányában - a napirendet konzultációnak minősítették, és nem adtak ki határozatot, csak ajánlásokkal éltek.

Mecset és Iszlám Kulturális Központ - építész: Koós Miklós
Mecset és Iszlám Kulturális Központ - építész: Koós Miklós
Mecset és Iszlám Kulturális Központ - építész: Koós Miklós

Véleményük egyöntetűen az volt, hogy a telek nem alkalmas az adott programmal az épület befogadására, és a bemutatott épület megformálása is ezt sugallja. Az osztott tömegű, minden irányban azonos értékű homlokzatokkal rendelkező épület elhelyezése kontrasztban áll a zártsorú beépítést kívánó telek adottságaival. További problémát jelent a közlekedés, a gépkocsiforgalom nem megoldott. Az alaprajz szervezetlen, a funkcionális kapcsolatok bonyolultak, a nők bejárata méltatlan helyre kerül. Az épület nem tisztázza viszonyát a 21. század építészetéhez.

Mindezeket összegezve a januári állásfoglalás megállapította, hogy a funkcióhoz méltó épület (Magyarország első iszlám kulturális központja) kialakításához, vagy a programhoz illő másik telek, vagy a program csökkentése lenne szükséges. A feladat nagyságrendje, és egy progresszív építészeti megoldást képviselő terv létrehozása építészeti tervpályázat kiírását indokolná, a tervtanács ezt javasolja. A fentiek figyelembevételével készülő új terv véleményezését januárban napirendre tűzték.

Mecset és Iszlám Kulturális Központ - építész: Koós Miklós
Mecset és Iszlám Kulturális Központ - építész: Koós Miklós

A tervező által ismét bemutatott terv – azon túl, hogy a gépkocsiforgalmat módosította, - gyakorlatilag megegyezett az előzőekben bemutatott változattal. Az opponencia megállapította, hogy a tervtanács ajánlásaihoz képest lényeges változás nem történt, a tervező arra szorítkozott, hogy kifogásolt megoldásait a műszaki leírásban indokolja. A tervtanács elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy míg az előző konzultáción olyan kérdésekben is állást foglalhattak, melyek nem tartoznak a tervtanács kompetenciájába (például a telekválasztás), jelenleg már csak az építészeti minőség elbírálására van lehetőség.

Az egybegyűltek azonban ezzel kapcsolatban is alapos kifogásokkal éltek. Túl azon, hogy többen sérelmezték, hogy a tervező semmit nem vett figyelembe a tervtanács ajánlásaiból, megállapították ismét, amit már januárban írásba adtak, nevezetesen, hogy a program túldimenzionált a telek méretéhez képest, az épület megfogalmazása nem veszi figyelembe a telekadottságokat, a szakrális építészet szerkesztésrendjével szemben az alaprajz esetleges, nem tiszták a térkapcsolatok, ennek következtében a tömegformálás nem a téri viszonyokat tükrözi. A kvázi-formák funkciótlan alkalmazására a legkirívóbb példa a minaret, amely van ugyan, de minek – funkciója nincs, hiszen nem fog müezzin kiáltozni naponta ötször a Budaörsi út zaját túlkiabálva, léptéke pedig nem avatja szimbolikussá. Általánosságban hiányolták a 21. század építészeti gondolkodásának jelenlétét a feladat megoldása során, és ennek orvoslására ismét felmerült egy esetleges tervpályázat kiírásának szükségessége.

Mecset és Iszlám Kulturális Központ - építész: Koós Miklós
Mecset és Iszlám Kulturális Központ - építész: Koós Miklós

A megbízó elmondta, hogy tisztában van azzal, hogy nem ez a legtökéletesebb telek az általuk álmodott funkcióra, de jelenleg ezzel rendelkeznek, úgyhogy erről a tervről kérnek véleményt. Az önkormányzat által felajánlott további telkek mind szabályozatlanok, és csak évekig elhúzódó eljárás után kezdődhetne újra a tervezés. A használatot firtató kérdésre elmondta, hogy napi szinten 20-30 látogatója lenne az intézménynek, állandó személyzete 7-8 fő, a pénteki ima idején pedig maximum 300 fő keresné fel a mecsetet, déli egy óra körüli időben. A 30 parkolóhely számukra elegendő lenne az eddigi tapasztalatok alapján (Jelenleg a Bartók Béla úton, egy lakásban működik imahely, annak forgalma alapján lehet következtetni a várható használatra.)

A környékbeli lakók jelen lévő képviselője jelezte, hogy továbbra is tiltakozni fognak a tervezett építkezés ellen minden jogi fórumon, nem vallási alapon, hanem a környeztet túlterhelő funkció miatt (az előzményekről a mellékelt hivatkozások alatt lehet tájékozódni). A tanácstalan tervtanács megállapította, hogy ugyanazt tudja kijelenteni, mint előző alkalommal: a hely alkalmatlan a tervezett funkcióra. A jelenlévő XI. kerületi főépítész felhívta a figyelmet arra, hogy a helyszín kiválasztása az önkormányzat kompetenciája, itt és most a házról kell véleményt mondani.

A tervtanács tehát kialakította álláspontját, miszerint a tervezett épület a szabályozási tervnek megfelel, de mivel a korábban látottakhoz képest nem módosult, így a tervtanács a konzultációban foglalt januári véleményét továbbra is fenntartja. Az alaprajzi- és tömegformálást zavarosnak tartja, véleménye szerint a beépítés nem jó válasz a telek adottságaira. Nem megfelelő a garázs kialakítása, a minaret és a külső menekülő-lépcső megfogalmazása. A tervező a tervtanács ajánlásait nem vette figyelembe, tervén nem módosított. A benyújtott tervet engedélyezésre mindezek miatt nem javasolják. Mecsetkezelésből tehát Koós Miklós egyelőre elégtelenül vizsgázott, mindazonáltal a terv engedélyezésre beadható.


Mecset és Iszlám Kulturális Központ építési engedélyezési terve

vezető tervező: Koós Miklós, Koós Építésziroda Kft.
opponens: Aczél Gábor


2010. március 17., szerda

A kanadai polgármester bízik a mecset erejében

Így fog kinézni

Kanada nyugati részén, Brit Kolumbia államban még eddig csak kevés mecset épült. Az év közepére elkészül Prince George városának is első muszlim imaháza. A város polgármestere Dan Rogers most abban bízik, hogy a mecset mágnesként fog működni, s a településre vonzza a muszlim értelmiséget és elitet. A képviselőtestület is teljes mellszélességgel felvállalta a projektet, amikor 2004-ben átsoroltak, s így olcsóbban adtak el egy telket a muszlim közösségnek. A Vancouvertől 600 kilométerre északra fekvő városban ma már 200 muszlim család várja, hogy megnyissa kapuit az iszlám kulturális központ.

2010. március 12., péntek

Mecset épülhet Lorcában

A lorcai umma a kis imaházban

Lorca kisváros Spanyolország déli részén. A helyi muszlim egyesületet 1997-ben alapították. Ma már 10.000 iszlám vallású él a környéken. Pár éve kaptak egy kis helyiséget mecset céljára az önkormányzattól, de azt mára kinőtték. A helyi marokkói, algériai és mali muszlim mecset építésébe szeretnének kezdeni.

2010. március 11., csütörtök

Surrey: eljött a vég!

Ez a mecset is Surrey-ben áll, s eddig a kutyát sem zavarta...

Az angliai Surrey-béli mecsetépítés ügye már-már gumicsont a blogunkon. Most eljött a vég: a bengálik muszlimok ellen "összeesküdtek" a keresztény egyházak, a katonai akadémia, az oxfordi imám és most már a városi önkormányzat is. Végül nem kapták meg az építési engedélyt. Sőt, a bontásit sem, mert kiderítették, hogy a viktoriánus iskola melynek a helyére épült volna a mecset, műemlék.

2010. március 7., vasárnap

Nincs pénz a leridai mecsetre

Így nézett volna ki...

Spanyolországban, sok más európai országgal szemben, a helyi hatóságok támogatják a mecsetépítéseket. A katalóniai Leridában (katalánul: Lleida) az Ayuntamiento 2007-ben adott telket a célra. A napokban viszont kiderült, hogy a helyi muszlim közösség nem igazán tett azért semmit, hogy a tartomány első minaretes mecsetje létrejöjjön. A polgármesteri hivatal munkatársait felháborította ez a hanyagság, így a mecset megépülése veszélybe került.

A muszlim most a költséges építkezés helyett havi 2500 euróért készülnek új épületet bérelni a város északi részén, ahol a bevándorlók élnek.