2010. május 14., péntek

Megújul Jakováli Hasszán pasa dzsámija Pécsett

Magyarország egyetlen teljes épségben fennmaradt mecsetét május 22-én adják át.
Jakováli Hasszán pasa dzsámija
(MTI) - Bardi Terézia, a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának tudományos igazgató-helyettese vasárnap elmondta, hogy a XVI. század második felében épült és a korabeli török tartományvezetőről elnevezett dzsámi felújítása mintegy húszmillió forintba került.
Beszámolt arról, hogy az imaterem kupolájának rekonstrukciójával megszüntették a beázást, a kiállítóterem felújításával pedig lehetővé vált egy új tárlat berendezése. Az 1960-1970-es évek óta látogatható régészeti-történelmi helyett egy, az iszlám kultúra és művészet világába bevezető kiállítást láthat a közönség Allah útjáncímmel.
Az igazgató-helyettes közlése szerint a dzsámihoz kapcsolódó minaret továbbra is életveszélyes, nem látogatható. Felújítását tervezik, de egyelőre nem találnak rá forrást.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése