2010. május 20., csütörtök

Nagyváradon nyit mecsetet a Magyar Iszlám Közösség

Az MTV már forgatott is a nagyváradi mecsetben


PONTOSÍTÁS!


Az alábbi bejegyzés publikálása óta kiderült, hogy a nagyváradi mecsetet NEM a Magyar Iszlám Közösség nyitotta. Annak csak egy, hetente egyszer nyitva tartó, rossz állagú, Budapest XIII. kerületi imaháza van. A nagyváradi muszlim imahelyet az Iszlám Közösség - Bihar működteti, s annak megnyitóján nem Bolek Zoltán, hanem a Magyarországi Muszlimok Egyházát vezető Sulok Zoltán vett részt.

Bolek Zoltán, a Magyar Iszlám Közösség elnöke arról tájékoztatta szerkesztőnket, hogy szervezetük a partiumi Nagyváradon készül iszlám imaházat nyitni. A városban -ahol mintegy 500 muszlim él- eddig is tartottak közös imákat, de mindeddig nem volt megoldott az állandó imahely.

Bolek Zoltán két hónapja járt a Sebes-Kőrös mentén, ahol a város magyar nemzetiségű alpolgármesterével, Biró Rozáliával tárgyalt. Az önkormányzat most arról határozott, hogy a román törvények értelmében ingatlant juttat az iszlám közösségnek, aminek fenntartásáról a helyiek gondoskodnak majd.

Nagyváradon sok a magyarajkú muszlim, elsősorban olyan nemzettestvéreink, aki arab vagy török muszlimhoz mentek feleségül. A "magyar" mecset az ő és gyermekeik lelki gondozása és hitoktatása miatt is kiemelkedően fontos.

3 megjegyzés:

  1. Óriási hibát követünk el ha az iszlám Magyarországi terjedését nem akadályozzuk meg. Az iszlám nem egy békés vallás. Világ hatalomra tör és minden épeszű magyar távol tartja magát tőle. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy élből utáljuk a muszlimokat de vigyázat! ők nem asszimilálódnak, a világunk megváltoztatására törekednek hiszen ezt írja nekik elő a Korán.

    VálaszTörlés
  2. A cikk ugye Nagyváradról szól, ami ugye a lelkünk mélyén mindenképp magyar marad, de jogilag mégsem.

    Másrészt az iszlám nem egy törzsi vallás. Egy eszkimó ugyanúgy lehet muszlim, mint épp egy magyar.

    A szíveket pedig képtelenség állami eszközökkel korlátozni, azok -ha úgy akarja- közelednek Istenhez.

    Az iszlám nem tör világhatalomra, s világi hatalomra pedig főleg nem. A muszlimokat sokkal jobban érdekli a túlvilág, mint az evilág.

    A nyugatiak itt tévednek: nem látják a materiális mögötti spirituális valóságot.

    A cikkre térve pedig tényszerű újdonság, hogy a nevezett mecsetet nem a Magyar Iszlám Közösség, hanem a Bihari Iszlám Közösség nyitotta. A megnyitóján pedig Sulok Zoltán, a Magyarországi Muszlimok Egyházának elnöke vett részt.

    VálaszTörlés
  3. A muzulmánok abban hisznek, hogy ők nem terroristák, hanem mártírok. Van azonban a kettő között egy óriási különbség - ahogy valaki jogosan rámutatott -, mégpedig az, hogy egy mártír ezt mondja: "Meghalok azért, amiben hiszek"; a terrorista viszont ezt: " Te fogsz meghalni azért, amiben én hiszek." Figyelembe véve, hogy ártatlan embereket támadnak meg, a napnál világosabb, hogy terroristák.

    VálaszTörlés