2010. március 1., hétfő

Zsidó provokáció az Al-Aksza mecsetnél


A Kuruc.info cikke alapján

Az zsidó rendőrség vasárnap reggel betört a jeruzsálemi Templom hegyre, az iszlám harmadik legszentebb helyére. A megszállók azért hatoltak be az Omár- és az El-Akszá mecset platójára, mert az utóbbi mecsetbe palesztin fiatalok menekültek, és nem voltak hajlandók azt önszántukból elhagyni. A Palesztin Nemzeti Hatóság szerint a zsidók azért provokálják a palesztinokat, hogy ne kelljen elkezdeni a béketárgyalásokat.


Palesztin tiltakozás Kelet-Jeruzsálemben

A vasárnap délelőtti zsidó rendőrségi föllépés következtében tizennyolc palesztin megsebesült, hét tüntetőt letartóztattak. A Má'án palesztin hírügynökség szerint vasárnap reggel több mint kétszáz zsidó rendőr zárta körbe az El-Akszá mecsetben imádkozó palesztinokat, akik fölszólították Kelet-Jeruzsálem lakosságát, hogy siessenek a segítségükre. A rendőri egységek ezután hatoltak be a Templom hegy területére és belülről akadályozták meg, hogy a városból érkezők az El-Akszá mecset közelébe jussanak.


Harc az El-Akszáért
A Templom hegyen és környékén vasárnap végbement eseményekre reagálva Nabíl Ábú Rodejná, a Palesztin Nemzeti Hatóság szóvivője fölszólította a washingtoni kormányzatot, hogy kényszerítse rá zsidókat a háborús játékaik abbahagyására, még mielőtt a térségben kirobban a Közel-Keletet, de lehet, hogy az egész világot veszélyeztető erőszakhullám. Ábú Rodejná hangsúlyozta, hogy Jeruzsálem, s azon belül az El-Akszá mecset olyan vörös vonal, amelyet a zsidóknak nem tanácsos átlépnie.

Mint ismert, a cionista entitás már évek óta kiterjedt régészeti ásatásokat folytat az El-Akszá mecset közvetlen közelében és az arab Jeruzsálem más pontjain. S ezzel kapcsolatban Tejszír Rádzsáb et-Tamími sejk, Palesztina muszlim legfelsőbb bírója három nappal ezelőtt a nemzetközi szervezetekre, köztük az UNESCÓ-ra hárította a felelősséget arra az esetre, ha a zsidó régészeti ásatások következtében meginogna, vagy netán összeomlana a Templom hegyen álló El-Akszá mecset. A Templom hegyen és környékén vasárnap délelőtt végbement palesztin tüntetések is az El-Akszá védelmét szolgálták.




Sáron fölkelést kirobbantó látogatása

A jeruzsálemi El-Akszá mecset miatt már robbant ki palesztin népfölkelés, mégpedig 2000. szeptember 28-án, amiért a háborús bűnös Áriél Sáron, akkori miniszterelnök provokatív látogatást tett a Templom hegyen. Ez indította el a második, úgynevezett El-Akszá intifádát az izraeli megszállás ellen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése