Fejezetek a muszlim művészetből

A Sulinet cikke

Amikor a mohamedán művészetről beszélünk, az iszlám valláshoz tartozó, többségükben arab népek művészetét értjük alatta, melyben kaleidoszkóp-szerűen keveredik más népek motívumvilága.

A VII-XVI. században az iszlám nagy világhatalmakat egyesített, és Spanyolországtól Indiáig uralkodott. Ennek alapján kulturálisan is egységessé tette birodalmait. A művészetben meghatározó lett az iszlám vallás élőlények ábrázolására vonatkozó tilalma, ezért az iszlám népeinek lényegében csak építészete és díszítőművészete van.

Fontos itt megjegyezni, hogy a mohamedán hódítás idején is élő perzsa és indiai miniatúrafestészet éppen ezért a meghódított népek eredeti művészetébe tartozik.

A kupolaépítésben ugyancsak a téglaanyag miatt használták a sztalaktitrendszert, melynél a kupola belső részében a sejtszerűen kiképzett tartórendszer egyben díszül is szolgál.
Sztalakit, vagyis cseppkő boltozat: a sokszögű vagy kör alaprajzú építmények befedésére, ill. a sarkok kiképzésére használták egymás fölé vagy mellé helyezett kis fülkék formájában.

Az építészet legfontosabb alkotásai a mecsetek és a dzsámik. Főbb típusai:

A kairói Ahmad ibn Túlún dzsámi minaretje. Eredetileg szögletes volt, később alakult ki a karcsú, kör alakú forma. 879-ben építették

A damaszkuszi Omajjád-mecset (8. sz.).

Ugyancsak keresztény templom oszlopaiból készült a legkorábbi (7. századi) és sokáig mintaképül szolgáló fosztáti imaudvaros Amr-dzsámi. Jellemzői a sokoszlopos csarnok, árkádsorral övezett udvar, közepén kút.

A kairói Ibn-Tulun-mecset (9. sz.) is imaudvaros, de téglapilléreken nyugszik, ezért vaskosabb (stukkódíszes). Ennél a típusnál jelent meg az imaidő kikiáltására szolgáló torony, a minaret.

Ismét más típus a négy oldalt nagykapus falakkal övezett, gyakran medreszével (iskolával) kombinált, zárt udvaros mecset v. dzsámi (pl. a koniai Indzse Minareli, 1256).

Végül az utolsó típus már eltér az udvarosoktól: zárt belső tér, amelyet gömbkupolák és gömbszelvények fednek. Ez a konstantinápolyi Hagia Sophia átalakításából nyerte eredetét (15-16. sz.).

A mohamedán építészet jellegzetes épülete a türbe: síremlék, ill., mauzóleum. Sírkápolna, szent életű férfiak, uralkodók és hősök temetkezőhelye. Magyarországon legismertebb Gül Baba budai türbéje. (Timur Lenk síremléke Szamarkandban, 15. sz.).

A paloták központi teret v. díszudvart körülvevő, gyakran dongaboltozással fedett épületek, többnyire téglából, vályogból v. vert falból épültek, rendszerint sivatagi oázisokban. Az építészeti sajátosságok közé tartozott az oszlopok és pillérek együttes használata, a patkóív (olykor csúcsos v. szamárhíd), a vályogépítés következtében összenyomott boltívrendszer.

Ebbe a sorba tartozik a keresztény mintára épült, római templomból átalakított jeruzsálemi Kubbet-esz-Szakhra (7. sz.)

Az ornamentika jellemző elemei

• moreszk: a stukkódísz és ennek farácsok használatából eredő típusa
• arabeszk: a növényi motívumok szövevényéből áll, az írás dekoratív alkalmazása plasztikus megoldásban (szögletes, ún. kufi írás, valamint kurzív arab v. török írás, szent szövegrész).

A belső díszítésben a mozaiknak csak kezdetben volt szerepe, később ezt átvette a színes fajanszlap.

I.

Az iszlám építészetének történetében öt nagyobb stíluskört szokás megkülönböztetni:
1. Arab: Az Omajjád-dinasztia (661-760) székhelye Damaszkusz volt, ott áll a nagy Omajjád-mecset. Jeruzsálemben ekkor épült a Kubbet-esz-Szakhra nyolcszög alapú, oszlopsoros, kupolás épülete.
A világi építészetet a kalifák sivatagi palotái képviselik:
Msatta és Kuszejr Amra romjai Jordániában.
Az Omajjádok bukása után öt évszázadon át Bagdad volt az Abba-szidák székhelye.
Itt épült a 9. században a Balkuwara palota (párja pedig Ukhaidiriben) fallal övezett, nagy udvarokkal, középső reprezentatív csarnokkal, környező kisebb épületekkel.
A 9. századi Egyiptomban új fejedelemség alakult, a Tulunida-dinasztia. Építészetét a vályog és tégla alkalmazása jellemzi, fő emléke az Ibn-Tulun-mecset (Kairó). A következő a Fatimida-dinasztia (10-12. sz.) volt. Idejében újra kőépítmények épültek, legszebb példája ennek az Azhar-mecset (Kairó), amely máig vallási és tudományos központ.
Ez időben már sok vallási iskolát, medreszét építettek. A mameluk szultánok uralkodása alatt (1260-1517), az arab építészet virágkorában főként a síremlékek jelentettek új formákat és díszítésbeli gazdagodást (kalifasírok Kairóban).
2. Perzsia 642-től tartozott az iszlám hatalmához. Az iszlám építészetét az első időkből itt síremlékek képviselték: Mumine Khatun (Ildegisz fővezér felesége) ée Khodabend kán sírja (Szultanije, 12., ill. 14. sz.). A későbbi időkben a színes ornarnentikájú, kerámiaburkolatú épületek voltak a legjellemzőbbek, legszebb példájuk a tebriszi Kék mecset(15. sz.), amely kobaltkék fajanszborításáról kapta nevét, ma rom. Timur Lenk városa, Szamarkand több szép emlékét őrzi ennek a művészetnek: Timur Lenk 34 m magas, mázsa csempével burkolt, kupolás síremléke (15. sz.), három medresze a város egyik terén.
3. Mór. A mohamedánok 711-ben foglalták el a Gibraltárt, és hamarosan övék lett
É-Afrika is. Ez a spanyol székhellyel (Córdoba) működő kalifátus építette a córdobai nagy dzsámit (8. sz.), amelynek sűrűn álló oszlopait kettős, csíkos boltívek fogják össze. A granadai Alhambra (13-14. sz.), a Ny-i arab építészet legnagyszerűbb alkotása, két díszudvar köré csoportosított termekből áll. A sevillai Alcázarr a spanyol-arab építészet másik jeles példája.

4. Szeldzsuk. A közép-ázsiai törökség 1077-ben alapította meg hatalmát a görögöktől megszerzett területeken. Székhelyén, Koniában áll ennek az építészetnek jellegzetes műve, az Indzse Minareli.Az Alhambra arab hatás alatt dolgozó keresztények munkája volt (mozarab stílus), az Alcázar pedig spanyol hatásokat befogadó araboké (mudejár stílus). Granada elvesztése (1494) után ez a művészet É-Afrika arab területeire szorult vissza.
5. Török. Az Oszmánok székhelye Brussza lett, ahol a sok dzsámi mellett paloták, fürdők, karavánszerájok is épültek. Bizánc elfoglalása (1463) nagy hatással volt ennek a művészetnek az alakulására. A Hagia Sophia példájára a centrális alaprajzú, kupolás, zárt terű templomépület vált uralkodóvá, ilyen az isztanbuli Bajazid-dzsámi (1507). A 16. században Szulejmán szultán építészének, Szinán basának vezetésével több mint 300 épület készült, legjelentősebb köztük a konstantinápolyi Szulejmán-mecset és a drinápolyi Szelim-dzsámi.
Ez volt tehát az iszlám építészet öt nagy stílusköre.
A mohamedán kultúra iparművészeti ágai közül a keramikát tekinthetjük a legjelentősebbnek. Legrégibb emlékei a Szamarra romjainál feltárt, növényi ékítmények mellett naturalista ábrázolást is felhasználó darabok; hasonlóan gazdag a rakkai kerámia is. A szeldzsuk időkben Raghes volt a technikailag legfejlettebb műhely (13. sz.), itt készült a fehér alapú, színekkel és arannyal díszített, ún. minai majolika. Niceában fehér alapon tarka, főleg cinóber festékkel díszített félfajanszok készültek.
A fafaragásnak különösen Egyiptomban maradtak fenn jelentős emlékei. Szépek a templomi berendezések fafaragványai: szószékek, Korán-állványok, ajtók. Itt is a növényi és a geometrikus mintájú ornamentika uralkodik; a rácsozatszerűen, léckeresztezéssel kialakított "musarabij" technika a 10. századtól tűnt fel. A fafaragáshoz hasonlóan elterjedt a csontfaragás is (ékszeres kazetták, fegyverek díszítése, kardmarkolatok, kürtök stb.).
A mohamedán üvegművészet fénykora a 12-14. sz. Központja Aleppo, s a formák és a díszítés egyaránt a szíriai üvegművészet sajátosságaira utalnak. A kristályedényeket viszont főként Egyiptomban készítették (10-11. sz.) Legszebb termékei az ún. Hedvig-poharak, amelyeket stilizált állatfigurák díszítenek.


A textilművészet termékei a nomád törzsek életében is nagy szerepet játszottak. (Az imaszőnyeget pl. az iszlám hivője mindenhová magával viszi.) Az öltözködésben a nyomott anyagokat kedvelték. A fejedelmi udvarok mellett mindig működő szövőműhelyek készítették a híressé vált anyagokat: a moszuli muszlint, a szkutari (voltaképpen Brusszában készülő) bársonyt, puha "kasmír" anyagokat. A szőnyegszövés és -csomózás eredetileg a nomád törzsek hagyománya volt, később már kivitelre is készült a keleti szőnyeg.
A fémművesség is fontos szükségleteket elégített ki. Egyik központjában, Perzsiában a korai edények ezüstből készültek. Az iszlám azonban a nemesfém használatát rituális okokból tiltotta, így a bronz- és rézművesség vált uralkodóvá. A vörösréz-berakásos bronzedények (tausírozás) a 8. században tűntek fel.
A szeldsauk korban kedvelték a bronztükröket, állat alakú parázstartókatt, füstölőket, víztartóedényeket.
A 13. századtólt Moszulban, amely már előbb a fémművesség egyik központja lett, a bronzok ezüstberakása volt a díszítés fő módja. Gyakran használták itt is az arab írás kalligrafikus motívumait. A fegyverkészítés a katonai hatalomra épülő iszlám birodalmakban mindig fontos szerepet töltött be (virágkora a 14-17. sz.). A világhírű "damaszkozott" pengéket gyakran arany- és ezüstberakásos feliratok díszítik. Gondoljunk csak az Ezeregy éjszaka meséire, ahola a díszes, írásokkal zsúfolt tőr például gyakran felbukkanó motívum. Azokon a területeken, ahol az eredeti hagyományok ereje miatt nem fogadták el teljesen az iszlám ábrázolási tilalmát, a miniatúrafestészet és a vallásos könyvek (Korán) illusztrálása megmaradt (Irán, Ny-Turkesztán). Ehhez csatlakozott a könyvkötészet, mely bőr- és lakkozott papírdíszítéseivel az olasz könyvdíszítésre is hatott.