2010. június 15., kedd

Lerombolná az iszlám harmadik legszentebb mecsetjét egy szélsőséges zsidó párt


A Jiszráél Béténu nevű zsidó párt azt szorgalmazza, hogy építsék fel újra a zsidó templomot a jeruzsálemi Templomhegyen, a Szikladóm és az al-Aksza-mecset helyén.

Az zsidó kormánykoalícióban is részt vevő párt vasárnap jelentette be, hogy kiterjedt autóbuszos kampányt akar indítani az ügy érdekében. Bárúk Marcel, a Jiszráél Béténu egyik vezetője közölte: "jogszerű kampányról" van szó, amellyel az araboknak akarnak üzenni. Hozzátette, hogy a mecset a Templomhegyen ideiglenes, és csak idő kérdése, mikor épülhet meg ott újra a zsidó templom, amelyre a megszállt Palesztina egész lakossága vár (???) - olvasható a Háárec című cionista napilap internetes oldalán.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése