2010. június 23., szerda

Nem lesz iszlám központ a Budaörsi úton

Mecsetet, iskolát, könyvtárat terveztek a Budaörsi úti muszlim bázisra, de a kulturális központ most már biztosan nem fog megépülni ezen a helyen. A képviselő testület által számtalanszor tárgyalt ügy egyszer pirosat, máskor zöldet kapott, a bizonytalan helyzetben a lakók tiltakozása egyre nőtt a beruházással várható zaj és légszennyezés miatt. Surányi Ilona önkormányzati képviselő legutóbbi lakossági fórumán az eddig elért eredményekről és a terület visszavásárlásáról beszélt.

A Budaörsi út 38. szám alatti telket 2005-ben vásárolta meg az önkormányzattól a magyarországi iszlám közösséget képviselő Jótékonysági Béke Alapítvány. A 320 négyszögöl nagyságú területre a szervezet háromszáz fő befogadóképességű mecsetet, iskolát és ötvenezer kötetes könyvtárat tervezett, mivel kinőtték az évek óta üzemelő Bartók Béla úti "lakásmecsetet". A mecset felépítéséhez szükséges szabályozási terv-módosítást az újbudai képviselő testület tavaly januárban elutasította, 2009. június 5-én viszont Molnár Gyula polgármester előterjesztésére megszavazta.

Surányi Ilona ezzel kapcsolatban megjegyezte, az említett testületi ülésen a Fidesz frakció az európai parlamenti választás kampánya miatt nem volt jelen, de a rendelet elfogadását az sem akadályozta, hogy a korábban megtartott lakossági fórumon a megjelentek egyöntetűen kifogásolták a tervet, és az érintett 310 lakóból 264-en aláírták a tiltakozást. A háborgó lakókat képviselő helyi politikus azt is elmondta, a döntés többek közözött azért aggályos, mert az iszlám központ akkor megkapta az alapintézményi bónuszt. Ez azt jelenti, hogy a megengedett legnagyobb beépítés 20 százalékról 40 százalékra nő, de a szabályozás a mélyépítésben is jóval nagyobb teret enged. - A magyar jogszabályok szerint az iszlám központ nem minősül alapintézménynek, hiszen ebbe a kategóriába iskolák, óvodák, orvosi rendelők tartoznak - tette hozzá a képviselő, aki a döntés óta folyamatosan azért küzd, hogy elismerjék a lakók jogszerű igényeit.

A lakók tiltakozásának fő oka, hogy a lakóépületek által határolt, Budaörsi úti bejáratú kis telek környéke így is túlterhelt, a központtal várható forgalomnövekedés pedig már súlyos mértékben növelné meg a lég és zajszennyezés mértékét. A környékbeliek attól tartanak, hogy a ma még viszonylag csendes Holdvilág és Bajmóci utca is élhetetlenné válik, ha a mecset felépül, mivel a hívők jelentős része kocsival fog érkezni, és a mellékutcákban keres magának parkolóhelyet. A helyszín mellett szól, hogy az épület itt jól megközelíthető, és a budapesti városképet csak minimális mértékben változtatná meg, ugyanakkor a telek másik oldalán lévő családi házas zóna miatt nem nevezhető ideális környezetnek.

Surányi Ilona szerint szó sincs iszlámellenességről. "Azt ellenezzük, hogy egy ekkora intézmény épüljön ezen a helyen, mivel a környék lakóinak életminősége tovább már nem rontható." A 2010. májusi testületi ülésen a polgármester úgy nyilatkozott, nem épül Újbudán iszlám központ, és felhatalmazást kapott arra, hogy tárgyalásokat kezdjen a tulajdonosokkal a telek visszavásárlásáról. Molnár Gyula azt kérte a helyi iszlám közösségtől, válasszanak új helyet terveik megvalósításához. A képviselő asszony elmondta, örül az eredménynek, de hosszú procedúrára lehet számítani. "Illúzió lenne azt remélni, hogy a telek ezután üres marad, de reméljük, olyan dolog fog ide épülni, amely illeszkedik a lakók életviteléhez."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése