 |
| Müezzin a Brunei szultanátus egyik mecsetetének tornyában |
A napi öt ima pirkadatkor, délben, délután, naplementekor és az esti sötétség beálltakor aktuális.
Az imárahívás csak arab nyelven történhet. A Török Köztársaság kezdeti korszakában ezt megtiltva a hívőknek, kötelezővé tették a török nyelvű adzánt, azaz imárahívást, ami ellentétes az iszlám azon előírásával, hogy az nem szólalhat meg nemzeti nyelven, csakis arabul. Mindazonáltal közreadjuk a "müezzin énekének" magyar fordítását:
Allah a leghatalmasabb!
Allah a leghatalmasabb!
Allah a leghatalmasabb!
Allah a leghatalmasabb!
Tanúsítom, hogy nincsen más istenség, csakis Allah.
Tanúsítom, hogy nincsen más istenség, csakis Allah.
Tanúsítom, hogy Mohamed Allah küldötte.
Tanúsítom, hogy Mohamed Allah küldötte.
Gyertek imádkozni!
Gyertek imádkozni!
Gyertek, hogy boldogok legyetek!
Gyertek, hogy boldogok legyetek!
Allah a leghatalmasabb!
Allah a leghatalmasabb!
Nincsen más istenség, csakis Allah.
Az imárahívást követően a hívők magukban fohászkodnak. Az adzán felhangzása után néhány perccel kezdődik az ima, amit az imáraállítás, az ikáma nyit meg. Ennek szövege nagyban hasonlít a fent leírtakhoz, ám azt gyorsabban, és nem énekhangon mondja el a müezzin.
Az Oszmán Birodalomban az adzánnak komoly kultúrája alakult ki. A napi öt imára különböző makámokban, azaz dallamvilágban "komponálták meg a muzsikáját". Isztambulban pedig az egymáshoz közel fekvő, nagyobb mecsetekben kidolgoztak egy rendszert arra, hogy ne egyszerre, hanem kvázi kánonban csendülhessen fel a müezzin éneke. Ezt a több százéves hagyományt máig megfigyelhetjük a város ázsiai oldalán az üsküdari kikötő terén, ahol a Mihrimah szultán és a Yeni Valide dzsámik müezzinjei mindig megvárják, amíg a másik befejez egy-egy sort.
 |
| A Yeni Valide dzsámi az esti imárahívás idején |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése