2010. október 4., hétfő

Zsidó telepesek gyújtották fel Bét-Fadzsar mecsetét

FRISSÍTÉS!




Nem mindennapi szolidaritási akciónak lehettek a szemtanúi a Nyugati part (Ciszjordánia) palesztin lakosai. Egy csapat rabbi a szomszédos zsidó településekről Koránokat ajándékozott egy mecsetnek.
A szokatlan gesztus előzménye az volt, hogy hétfőn egy mecsetet valakik megpróbálták felgyújtani, a palesztinok pedig a közeli Gush Eztion nevű zsidó telep lakóit vádolták az akcióval. A támadóknak egy szőnyeget és néhány Koránt sikerült felgyújtaniuk, miközben héber nyelvű szlogeneket írtak és fújtak festékszóróval a falakra. Az zsidó hadsereg megígérte, hogy  kézre keríti a tetteseket.
A rabbik a Beit Fajjar nevű palesztin faluba rendőri kísértettel, páncélozott autókkal érkeztek. De kiderült, hogy semmitől nem kell tartaniuk, az ajándékot a helyi palesztinok üdvrivalgással fogadták. A mecsetnél a helyi imám fogadta őket. A rabbik egyöntetűleg elítélték a vandál tettet, azt a Tórával szembenállónak nevezték. Az iszlámot nem tartják ellenséges vallásnak, még akkor sem, ha néhány követőjével vitánk van - emelték ki.
Betlehem kormányzója, Abdel Fatah Hamayel is üdvözölte a kezdeményezést és a rabbik fellépését a mecset ellen elkövetett "vallás és emberiség elleni tett" ellen.
A mecset elleni támadás nem az első ilyen incidens a Nyugati parton. A nemrég lejárt építési moratórium amíg tartott, alatt sok feszültséget okozott a zsidó telepesek között. Olívafákat ástak ki, autókat gyújtottak fel. Májusban egy mecsetet Náblusz közelében gyújtottak fel, ami le is égett. Az izraeli hatóságok még senki ellen nem emeltek vádat.



Zsidó telepesek hétfőn felgyújtottak egy mecsetet az zsidók által megszállt Ciszjordánia déli részén - közölték palesztin források.
A Betlehemtől délre fekvő Bét-Fadzsar palesztin település lakói elmondták, hogy zsidó telepesek egy csoportja aznap hajnalban a falujukba érkezett, és tüzet gyújtott a helyi mecsetben. Összetűzések törtek ki a helyi lakosokkal, amelyeknek zsidó katonák vetettek véget, távozásra kényszerítve a telepeseket. Az zsidó hadsereg szóvivője Tel-Avivban közölte, hogy vizsgálják az ügyet.
Helyi palesztin lakosok szerint a mecsetben tucatnyi koránpéldány és szőnyegek égtek el. A Palesztin Hatóság élesen elítélte a merényletet, amelyet "a palesztinok elleni zsidó telepeserőszak súlyos eszkalációjának" nevezett. Az elmúlt hónapokban zsidó telepesek több helyütt is mecseteket gyújtottak fel Ciszjordániában.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése