A Le Monde Diplomatique cikkének részlete Algéria egyik városáról
Mecsetek szigorú felügyelet alatt
Az elöljáróság szigorúan ellenőrzi Tlemcen harmincnégy mecsetét. „Visszaszereztük az ellenőrzést, az imám az állam megbízottja, átadjuk neki a pénteki prédikáció fő vonalait, és az nem haladhatja meg a húsz percet. Azelőtt bárki jöhetett és elfoglalhatta a helyét, az imám hagyta a dolgot, mivel a hatóság nem támogatta” – magyarázza magabiztosan a wilaya egyik tisztviselője. Az ő zsebében vannak a nagymecset kulcsai, a nyitvatartás időpontjait a hatóság állapítja meg: egy órával ebédidő előtt a Drour imája, majd 16 órától 22 óráig az utolsó ima számára. „Azelőtt túl sokan töltötték ott az éjszakát és tönkretették a helyiségeket” – folytatja az illető.
Valójában – s ez a rendszer meggyőződése is – a FIS, az Iszlám Üdvfront előretörését az könnyítette meg az elmúlt húsz évben, hogy a vallási ügyek minisztériuma nem ellenőrizte kellőképpen az imahelyek tevékenységét. A „testvérkék” nem tűntek el (így becézte az utca nyelve az iszlám radikalistákat), de ma kevesebben jelennek meg fehér ruhában, és ők is inkább csendben maradnak. A fiatal nőknél elmúlt a teljes lefátyolozás divatja, inkább a könnyebb fejkendőt kedvelik. Ebben az egyetemi városban sok lányhallgató és gimnazista jár büszkén födetlenül. „Hogyan találjak magamnak férjet, ha elrejtem az arcom?” – kérdi egyikük.
Egy mecset létesítése szigorú szabályokhoz van kötve. Csak az állam adhat hozzá telket, az építtető egyesületnek be kell szereznie a hatóságok jóváhagyását. Ami pedig a nagyobb mecsetekben péntekenként gyűjtött adományokat illeti – és amit elvben vissza is kapnak –, azt a prefektus, a wali a saját belátása szerint osztja szét.
A mecset nem kivétel. Minden területen a wali a város és a megye erős embere. Semmi sem történik a beleegyezése nélkül, és egyetlen közbülső szerv sem korlátozza a hatalmát. Egyeduralma azzal függ össze, hogy minden pénz a fővárosból, Algírból érkezik, hála a szénhidrogénekből származó nagy bevételeknek.[1] A választott helyi tisztségviselőknek sem pénzforrása, sem legitimitása nincs, a hagyományos elöljárók pedig nem szerepelnek a hivatalos testületekben. 1962 óta sokan közülük becsapva érzik magukat. Tlemcen egyike volt a francia-Algéria három városának, amelyekben francia-muzulmán középiskola működött. Sajátos módon egyesítette a jól megalapozott arab nyelvű képzést és egy francia középfokú kurzust, s számos kitűnő fiatal diplomást bocsátott útjára, akik nagy szerepet játszottak előbb a függetlenségi harcokban, később az új fiatal államszervezetben. Miniszterek, állami vállalatok, különböző hatóságok vezetői lettek belőlük. A Tlemcenből származó, annak francia-muzulmán líceumában, illetve egy másik intézményében, a Slane kollégiumában végzett emberek sokáig voltak kulcspozíciókban, kivéve a hadsereget és a biztonsági szolgálatokat.
A pakisztáni tudós mozgalma mind népszerűbb az Egyesült Királyságban, és már politikusok és nemzetbiztonsági szakemberek érdeklődését is felkeltette. Vallási útmutatójában ul-Qadri azt mondja, hogy az iszlám vallás megtiltja az ártatlan polgárok meggyilkolását és az öngyilkos merényleteket. Hasonló elveknek már korábban is hangot adtak muszlim vezetők, ul-Qadri követői szerint azonban a pakisztáni tudós terjedelmes írása ennél tovább megy, ugyanis teológiai érveléssel támadja meg pontról pontra az al-Kaida terroristák toborzására irányuló retorikáját. Szakemberek szerint a fatva legnagyobb érdeme az lehet, hogy kételyeket ébreszt a potenciális öngyilkos merénylőkben.
Nagy-Britanniában már többször nyilvánosságra hoztak a terrorizmust és öngyilkos merényleteket elítélő dokumentumokat. Több közel-keleti vallásos irányelv szerint azonban az izraeli-palesztin konfliktus olyan rendkívüli helyzetet teremt, amelyben a mártírsággal járó támadásokat igazolni lehet.
