2010. február 26., péntek

Huszonnégy halott a muszlim ünnepségen

A baleset helyszíne

Az iszlám világban elterjedt szokás Mohamed próféta születésnapjának (Mouloud) megünneplése. Országról-országra eltérő módon emlékeznek meg a muszlimok erről az eseményről. Törökországban előadásokkal és az esti ima után végzett közöss fohászkodással, Sri Lankán színes felvonulással, melyen részt vesznek ország politikai vezetői is, Mali Timbuktu nevű ősi és misztikus városában, a "333 szent városában" pedig a 14. századi Dzsingereber nagymecsetet járják körül.

Idén ez utóbbi szertartás közben lökdösődés alakult ki, melyben hírügynökségi források szerint legalább huszonnégy ember halt meg. Sok a sebesült is. Az önkormányzat illetékesei szerint a baleset azért történt, mert mivel a mecset fel van állványozva, s az északi fal mentén nem lehet közlekedni, a hívek egy közeli sikátoron keresztül végezték a körmenetet, ahol nem volt elég hely a hatalmas tömegnek.

Allah békéje legyen az áldozatokkal!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése