2010. február 1., hétfő

Bombahír: Tariq Al-Hamis ősz óta tervezte új mecset nyitását Budapesten vagy Gyulán!


Az Almásy-kastély Gyulán az egykori Szulejmán dzsámi romjaira épült. A közelben lesz Al-Hamis új iszlám dawa központja?

Blogunk egy újabb érdekes felhívásra lett figyelmes. Ez az ominózus hirdetés az olx.hu oldalon jelent meg. Elsőre nem is lepődtünk meg. Csak akkor kerekedett ki a szemünk, mikor megláttuk a dátumot: október 25. Ha csak nem lett visszadátumozva, ez az ajánlattétel arra utal, hogy Tariq Al-Hamis, azaz Papp László már a ramadáni böjti hónap után arra az elhatározásra juthatott, hogy önálló iszlám központot létesít Budapesten vagy Gyulán. Azt hogy miért esne a választás a békési kisvárosra, rejtély. Rejtély, hiszen a városban nem él számottevő muszlim közösség. Parkosított területen fekvő, nők oktatására és elszállásolására is alkalmas komlexumot álmodott meg még az őszön Papp László.

Tehát a börtönviselt mecsetgondnok a botrány kitörése előtt már felvetette egy új, bentlakásos mecset létesítésének ötletét!

Bolek Zoltán, a Magyar Iszlám Közösség elnöke, az Index mai számában arról beszél, hogy megundorodott a politikai hecckampánytól, ami körülötte zajlik. Az iszlam.com oldalon Bolek egy hibás magyarsággal megfogalmazott közleményben így fogalmaz: "S itt és most közlöm, hogy elkezdődött egy pénzgyűjtési akció is, magánszámlaszámra, mely kering az interneten." Csak nem Papp magánakciójára utalt?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése