2010. február 14., vasárnap

Nem a vallástól, hanem a megaméretektől tartanak a környékbeliek

A mecset helye

A Helyi Téma cikke Brockhauser Edit tollából

A lakosság mellé állva helyi ellenzéki politikusok is próbálják elérni, hogy a Budaörsi úti kis telekre ne épülhessen meg egy több ezer négyzetméteres vallási központ.

A Jótékonysági Béke Alapítvány 2005-ben vásárolt telket az önkormányzattól a Budaörsi út–Holdvilág utca–Bajmóci utca által határolt tömbben. 2008 nyarán egy lakossági fórumon a helyiek már elutasították az iszlám központ építésének tervét. Az önkormányzat tavaly januárban még nem támogatta a területre vonatkozó építési szabályozás módosítását, de júniusban megszavazta azt. Zsigmond László, a lakók által alapított Holdvilág Utcai Érdekvédelmi Szövetség ügyvivőjeként elmondta: e módosítással 20 helyett 40 százalékos beépítés vált lehetővé. Száva Lajos szintén az intézőbizottság tagja, az ő erkélyétől nyolc méterre létesülne a központ.

– A tervezés titokban zajlott – nyilatkozta lapunknak. – A fővárosi tervtanács januári ülésén az a döntés született, hogy országos tervpályázatot kell kiírni. A látványtervet én is láttam, kétkupolás, több ezer négyzetméteres, hatalmas épületről van szó. A minaret az engedélyezett magasság fölött, négy vasszerkezet összetűzésével valósulna meg. Félő, hogy az alapítvány az egész területre szemet vetett, hiszen már három másik telekről is tárgyalt a kerületi önkormányzattal. Az Alkotmánybírósághoz fordultunk, amely befogadta a kerületi határozat elleni fellebbezésünket. Ezt a legutóbbi testületi ülésen bejelentettük. Végül is a testület úgy döntött, hogy felhatalmazza a polgármestert, vizsgálja felül a beépítési százalékot – mondta el a férfi.

Surányi Ilona, a körzet önkormányzati képviselője nem a muzulmán vallás gyakorlásában látja a problémát, hanem abban, hogy egy ilyen méretű épület – imaház (mecset), könyvtár, kiszolgáló helyiségek és mélygarázs – nem erre a 320 négyszögöles telekre való. Ráadásul a Budaörsi útra tervezett buszsáv sem fogja megoldani a központhoz érkező több száz autó ki- és behajtását. Úgy véli, a helyi lakók érdeke előbbre való, mint egy alapítványé, ezért új indítványt nyújt be.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése