2010. február 27., szombat

Mecset épül Stockholm külvárosában

Az egyik muszalla, azaz kis imaterem bejárata Rinkeby-ben

Stockhomban már két impozáns mecset működik. Az egyik a Nagymecset, míg a másik a muszlim-többségű Fittja városrész török mecsete. Ezeken felül már tervezik a harmadikat, s most kapott zöld lámpát a negyedik projekt a központtól északnyugati irányba eső lakótelepen Rinkeby-n. A Dagens Nyheter mai számában hat svéd politikai párt teszi le a voksát a készülő iszlám központ mellett, hiszen olyan városrészről van szó, ahol kiemelkedően magas a bevándorlók számaránya. Abban is bíznak, hogy ahogy a södermalmi nagymecset komoly gazdasági élénkítő hatást fejtett ki a környéken, úgy ez az imaház is fejlődést generál.

Az Iszlám Szövetség (Islamska Förbundet) mecsete egy egykori önkormányzati épület helyére kerül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése